Az előző részben megismertük az evomatika általános világképét és állításait. Láttuk, hogy az evolúció célja az Univerzum destruktív folyamatainak ellensúlyozása konstruktív folyamatokkal, az erőforrások felhasználási hatékonyságának növelése révén.
Ebben a részben a társadalmi (kulturális) evolúciót, vagyis az evolúció általános törvényszerűségeinek a társadalomban történő megjelenését mutatjuk be röviden.
Társadalmi evolúció: két folyamat együttes hatása
Az evomatika a társadalom fejlődését két folyamat eredőjeként, a materiális és mentális evolúció együttes fejlődéseként (koevolúció) modellezi.
A materiális evolúció a környezet fizikai és biológiai evolúciója. Létezik egy másik evolúció is, egy virtuális evolúció, mely az ember és az emberiség mentális evolúciója. Egészen pontosan: a mentális modellek evolúciója.
Az evomatika szerint a kulturális evolúció a mentális modellek megjelenésével kezdődött. A mentális modell (érzés, hit, gondolkodás) tette lehetővé a „jövő” figyelembe vételét, a proaktív tevékenységet, a tervezést. A mentális modell (mentális világ) leképezi a valóságos világot, annak minden jelenségéhez egy mentális objektumot (memo) rendel. A való világ objektumainak, folyamatainak, struktúrainak agyunkban mentális modellek felelnek meg. A mentális modellek tették lehetővé az evolúció felgyorsulását. A „hit” vezérlés típusú, míg a „gondolkodás” adaptív szabályozás típusú irányítási forma.
Az evomatika szerint a fejlődés koherens akkor, ha a mentális modell jól (tűréshatáron belül) képezi le a külvilágot, benne az embert. Ha a mentális modell nem jól képezi le a világot, akkor inkoherencia lép fel, mely feszültséget okoz a külvilág és a mentális modellünk között. A feszültség, egy adott küszöböt elérve, aktivitást indít el. A mentális modell eltérését a valóságtól okozhatja hiba, hiányos ismeret, de okozhatja szándék is (hazugság, megtévesztés, fantázia).
A társadalmi evolúció folyamata
Az evomatika szerint a társadalomban erőforrásokért versenyző entitások (egyéni és társas szereplők) vesznek részt. Az entitásoknak környezeteik, céljaik, attitűdjeik, társaik és állapotaik vannak, melyeket erőforrásaikat felhasználva céljaik elérése érdekében megváltoztatnak. Az entitásoknak életciklusuk van, mely egy szituációkból áll folyamat.
Az evomatika szerint az anyagi világ nem ismer „értéket” csak „érdeket”. A világ érdekek miatt és nem eszmei értékek mentén működik. Az entitások viselkedését egy adott szituációban egy adott cél esetén az erőforrások eloszlása határozza meg – vagyis a lét határozza meg a tudatot. Emiatt van az, hogy a társak néha összefognak (erőforrásaikat egyesítik más erőforrások megszerzése érdekében), néha egymás ellen fordulnak (külső erőforrás-szűke esetén).
Az evomatika szerint a társadalmi evolúcióban a versenyt már nem a biológiai minták (gének), hanem a kulturális minták (egyéni és csoportos mentális modellek) határozzák meg. Ez a társadalmasodás folyamata: nem az egyén által, hanem a társak, a társadalom által létrehozott erőforrások határozzák meg egy entitás létét.
Az evomatika szerint az általános evolúciós célok társadalmi megjelenése tudományosan is igazolt tény, melynek közismert elnevezése a Maslow-piramis:
Az evomatika szerint a társadalmi evolúció legnagyobb kihívása az úgynevezett hatóköri (vagy orientációs) probléma. Ami rövid távon jó (azaz hatékonyságot, túlélési valószínűséget növel), az általában hosszú távon rossz. Ami az egyénnek jó, az általában a csoportnak rossz. Ennek oka az, hogy az érzéseink az érzeteinken alapulnak, melyek rövid távú értékelést jelentenek. (Keserű a gyógyszer, a gyerek egy érzelmi „ösztönlény”), ezért nem veszi be a pirulát. A felnőtt már beveszi a gyógyszert, mert van múltbéli pozitív tapasztalata, vagy utánanéz a gyógymódoknak, és hosszú távon gondolkodik.
Az evomatika szerint a rövid távú biztonságot az egyformaság (demokrácia), a hosszú távú (azaz a környezeti szelekciós feltételek változása miatt) a különbözőség, másság biztosítja. A (korrupció mentes) demokrácia biztosítja a legjobban rátermett entitások kiemelését, mintává tételét.
Az evomatika szerint az egy természetes és szükségszerű folyamat, hogy egy rendszerben, szervezetben a fejlődés folyamán központ (irányító mag) és hierarchia alakul ki, szintenként demokratikus, majd később hierarchikus struktúrával.
Az evomatika szerint az erőforrásokért sokat küzdő és egymással sokat versenyző fajok (entitás-típusok) gyorsabban fejlődnek, mint a kevesebbet versenyzők. Ebből következik, hogy azok a társadalmak, ahol kevesebb volt az élelem, ahol meg kellett küzdeni a természettel (hidegek, árvizek), ahol a földterület szabdalt volt, kevés a közeli védett erőforrás és ezért sok volt a háború is, azok a társadalmak máig gyorsabban fejlődtek. (Ez az oka a skandináv államok fejlettségének és a növénydús, meleg éghajlatú afrikai,ázsiai országok és régiók relatív fejletlenségének).
Az evomatika szerint régen még elég volt lokálisan gondolkodni, de a 21. században már globális gondolkodás és cselekvés szükséges az emberi faj fenntartása és megmentése érdekében.
Az evomatika szerint a kihasználatlan erőforrások mennyiségének növekedése (beleértve a munkanélküliséget és a felhalmozott, passzív tőkét is) gátolja a fejlődést, mert globális szinten a hatékonyságot csökkenti.
Az evomatika szerint a kapitalizmus jelen formája a differenciákat növeli és pozitív visszacsatolással (a gazdag még gazdagabb, a szegény még szegényebb lesz) gerjeszti a ki nem használt erőforrások (tőke) felhalmozását. Az emberiség túléléséhez tehát más típusú társadalmi berendezkedés létrehozása és elterjesztése szükséges. Ennek neve az evomatikában az adaptív (inkoherens, progresszív) társadalom.
A következő, 3. részben az adaptív társadalom legfőbb jellemzőit mutatjuk be.
Sas Tibor
2024.06.23.