Bevezetés

Az evomatika szerint az Univerzumban egy egységes fejődési folyamat játszódik le, melynek több szintje van (fizikai, biológiai, kulturális), de ezeken a szinteken ugyanazon fejlődési törvényszerűségek és algoritmusok működnek.

Jó lenne az evolúciós jelenségeket valamilyen objektív szempontrendszer szerint értelmezni. Nem csak az alapján, hogy „szerintem xy-nak igaza van”. Jó lenne az empirikus társadalom-tudományi igazságokat is ok-okozati relációban, szükségszerű és objektív összefüggéseiben látni, hasonlóan, mint a fizikában vagy más természet-tudományokban. Ezzel foglalkozik az evomatika, mely az evolúció általános törvényszerűségeit kutatja.

Az evomatika fejlődését nagyban inspirálta az a tény, hogy az égető társadalmi, gazdasági, szociális kérdésekre a szaktudományok sokszor „meseszerű”, kulturális szokásokra hivatkozó, mentális tényezőkön alapuló szubjektív válaszokat, de inkább sejtéseket adnak. Ezek a tudományos munkák a tényeket jól rögzítik, de az igazi ok-okozati összefüggéseket nem tudják magyarázni, és nem nyugszanak materialista alapokon.

Ahhoz, hogy megértsük pontosan, hogy mi miért történik körülöttünk, és ahhoz, hogy jó dolgokat hozzunk létre, ahhoz tudnunk kell, hogy mik az evolúció törvényei, mik azok a kényszerek és korlátok, amiket be kell tartanunk, és mik azok a lehetőségek, melyeket kihasználva harmonikusan tudunk fejlődni és fejleszteni.

Miről szól ez a könyv?

Ebben a bevezető tanulmányban áttekintjük azokat a legfőbb jelenségeket, melyek meghatározzák, hogy velünk és a környezetünkben mi történik és miért.

Hogy egy szereplőnek az Univerzumban mi a hosszú távú célja, az tudjuk: sokáig és jól élni. De mitől függ az, hogy most és a közeljövőben mit fog tenni? És mindennek mi az oka?

Látni fogjuk, hogy egy szereplő viselkedése három dologtól függ:

• a környezetétől,
• a társaitól és
• saját magától.

Látni fogjuk, hogy a viselkedését meghatározza:

• a környezete erőforrás-ellátottsága,
• a versenytársak állapota,
• a saját fejlettsége és helyzete az evolúciós piramisban,
• az általa használt evolúciós minta-halmaz,
• a saját általános és speciális tulajdonságai, valamint
• az általános evolúciós törvények.

Miért aktuális ma az evomatika?

Amit ma a világban látunk, az a kapitalizmus világméretű térhódítása. Vannak a tőkés társadalmi berendezkedésnek pozitív oldalai, de egyre inkább látjuk és érezzük az árnyoldalait is. Jó nekünk a kapitalizmus? Miért nincs béke mindenhol? Miért vannak ezek a hatalmas jövedelemkülönbségek? Mit hoz a globalizáció? Mit és hogyan kell változtatnunk a viselkedésünkön? Lesz-e más társadalmi forma a jövőben? Utódaink jobban vagy rosszabbul fognak élni?

Mint látni fogjuk, a kapitalizmus nem más, mint az evolúció általános folyamatainak nyílt megjelenése az emberi társadalomban. A fejlődésnek, az evolúciónak a törvényei általánosak. Nem csak az élővilágban, hanem az anyag fejlődésének minden szintjén ugyanazok a felső szintű, általános szabályok uralkodnak, függetlenül attól, hogy a fejlődés fizikai, biológiai vagy társadalmi (kulturális) szintjét vizsgáljuk. A küzdelem a létért ugyanazon törvények szerint zajlik, akár molekulákról, akár galaktikus képződményekről, akár országokról vagy politikai pártokról beszélünk.

Ahhoz tehát, hogy a körülöttünk lévő világ törvényeit megismerjük, ahhoz ismernünk kell az evolúció általános folyamatait. Ehhez próbál ez a bevezető tanulmány segítséget nyújtani.

Evolúció a kezdetektől máig

A tudomány mai állása szerint az Univerzum egy evolúciós fejlődési folyamat eredménye, mely folyamat az Ősrobbanással kezdődött. Ekkor keletkezett a tér és az idő is, benne az energiával és utána az anyagi mikrorészecskékkel, majd később az égitestekkel.

Az Univerzum legapróbb (elemi) építőkövei a kvarkok. A kvarkok közti erőhatást a gluonok továbbítják, és az Ősrobbanás után a kvarkokból a gluonok közvetítésével létrejöttek a protonok és neutronok, így kialakultak az atommagok. Ehhez persze az Univerzumnak kissé le kellett hűlnie. A további hűlés következménye, hogy a részecskék kissé lassabban mozogtak, így az atommagok már be tudták fogni az elektronokat, és létrejöttek az atomok, a Világegyetemet alkotó kémiai elemek evolúciós mintái, építőkövei. A különböző vonzóerők hatására az elemekből létrejöttek a molekulák (vegyületek).

A molekulák egy részéből környezeti hatások révén kialakultak a szerves molekulák, azon belül is a fehérjék, melyek lehetővé tették körfolyamatok kialakulását. Kialakultak az élő szervezetek csírái.

Először primitív egysejtűek (prokarióták), amelyek már reagáltak a külső ingerekre (mozgással majd helyváltoztatással). Kialakultak a sejtmaggal és belső funkcionális komponensekkel rendelkező fejlettebb egysejtűek (eukarióták), majd kialakultak a többsejtű szervezetek, melyek sejtjeiben szintén sejtmagokat találunk. A sejtek ezáltal koordinálni tudták mind a sejten belüli, mind a sejtek közötti folyamatok működését. A sejtekből szövetek, majd azokból szervek és a magasabb szintű életműködést lehetővé tevő testi alrendszerek (hálózatok) alakultak ki. Növények és állatok fajai, majd emberek népesítették be a Földet. Megindult a társadalmi (más néven kulturális) evolúció.

Az evolúció egy lassú folyamat. Az entitások új entitásokat (egyedeket) hoznak létre, melyek néhány tulajdonsága minden esetben egy kicsit különbözik a szülő tulajdonságaitól. Ezek közül a mutánsok közül az a fajta terjed el a legjobban, amelyik a legjobban alkalmazkodik a környezetéhez. A környezet tehát szelektál.

Élő szervezetek esetén a DNS (angolul: DNA) tartalmazza azokat a géneket, melyek alapján az egyed szervezete felépül. A DNS tartalmazza az örökítő anyagokat. A DNS fajspecifikus.

Az emberek megjelenésével egy minőségileg új, forradalmi jelenség került az Univerzumba, a mentális modellezés képessége. A mentális modellben a külvilág  minden jelenségének egy mentális adathalmaz, „memo” felel meg. A külvilág tehát egy mentális modellé képződik le, ahol érzetek, érzések, hitek, gondolatok vannak. Lehetővé válik  a modell alapián a tervezett cselekvés.  Ennek segítségével a pillanatnyi eseményeket nem csak a pillanatnyi fizikai erőhatások, nem csak a genetikusan örökölt múlt, hanem az elképzelt, tervezett jövő is meghatározza. (Nem teszünk meg most valamit, mert annak a jövőben rossz hatása lenne.)

Az evolúció fejlődési szintjei

Az evomatikában az entitások evolúciós képességei alapján osztályozunk. Mint látni fogjuk, ez valójában a jelen, múlt és jövő figyelembe vételének képességét jelenti a pillanatnyi viselkedésben. Ezek alapján megkülönböztetünk fizikai, biológiai és kulturális szintet. Mindegyik szint további alszintekre bontható. A kulturális szintet társadalmi szintnek is szoktuk nevezni.

Fizikai szint

A fizikai szinten minden esetben az adott pillanatnyi erőviszonyok határozzák meg a rendszer és az entitás viselkedését. Ok-okozati összefüggések érvényesek a fizikai törvényeken belül. A hatásoknak van visszahatása, az objektumok viselkedése teljesen koherens (ha egy üvegpoharat leejtünk, akkor ez a leejtett pohár törik össze, és nem az a pohár, amelyik a konyhaszekrényben van). A viselkedés teljesen koherens a fizika törvényeivel, teljesen valóságos.

Fizikai szinten az entitás viselkedését csak a jelen határozza meg.

Biológiai szint

Biológiai szinten megjelennek az emlékezés objektumai, és megjelennek a gének. A gének képviselik a múltat, és sűrítik magukba a múlt fejlődési sikereit és sikeres entitásainak jellemzőit. A gének evolúciós minták, a múlt evolúciós eredményeinek továbbadható és hasznosítható lenyomatai.

Biológiai szinten az entitás pillanatnyi viselkedését tehát nem csak a jelen, hanem a múlt eseményei is befolyásolják.

Kulturális szint

A mentális modellezés, a gondolkodás és tervezés megjelenésével a pillanatnyi viselkedést már nem csak a múlt és a jelen, hanem a jövő is befolyásolja. Ekkor ugyanis létezik egy mentális modell, melyben a való világ működését szimulálni tudjuk, és elő tudjuk állítani a várható jövő mentális reprezentánsát. Ez alapján tervezni tudunk. Pillanatnyi cselekedetünket, viselkedésünket így már az is befolyásolja, hogy ez a virtuális kép jó vagy rossz, azaz növeli vagy csökkenti a túlélési valószínűségünket. Gyakran előfordul, hogy az így előállított jövőkép nem egyezik meg a majd ténylegesen előálló jövőbeli állapottal (ilyen az, amikor melléütünk a teniszlabdának, vagy rossz villamosra szállunk). Ebben az esetben a modellezett, elképzelt jövő és a valóságos jövő között inkoherencia lép fel, mely evolúciós sikerünk valószínűségét csökkenti.

Kulturális szinten az entitás pillanatnyi viselkedését nem csak a jelen, hanem a megtörtént múlt és az elképzelt jövő várható eseményei is befolyásolják.

Egy entitás evolúciós rétegei

Az evolúciós fejlődés három szintje, azaz a fizikai, biológiai és mentális szintek az ember és a környezet együttműködésében a mindennapokban is nyomon követhető. Egy felsőbb szint nem működik az alatta lévő szint kielégítő működése nélkül.

Fizikai réteg

A fizikai réteg az entitás, az ember szervezetének fizikai, mechanika, kémiai konzisztenciáját és jeltovábbító képességét jelenti. Érzékszerveinek és motoros részeinek fizikai épségét, érzékelési és ingertovábbító képességét. A fizikai réteg statikus mechanikai és kémiai védelmet is nyújt (páncél, csontozat, váz, bőr).

Biológiai réteg

A biológiai réteg biztosítja a metabolizmus, az anyagcsere körfolyamatait. A biológiai réteg válaszol a fizikai réteg szenzoraitól érkező jelekre, kezeli az érzeteket és biztosítja a biológiai reflexeket. Ehhez a réteghez tartozik a vegetatív idegrendszer is. A biológiai réteg biztosítja a gyors válaszokat a környezeti változásokra és végzi a vésztevékenységeket is.

Az evomatika az érzeteket és a motoros reflexeket a biológiai réteghez tartozónak tekinti.

Mentális réteg

A mentális réteg (kulturális réteg) végzi a hosszú távú irányítást és az ehhez szükséges információ-feldolgozást. A mentális réteg valósítja meg a tudatot, mely szintén három szintű, tartalmazza az érzés, a gondolkodás és a hit (vagy meggyőződés) mentális szinteket.

Az érzés, gondolkodás, meggyőződés dialektikus háromszöge rugalmas és adaptív dinamikus rendszert képez.

Az evolúciós jellemzők és megoldások áttekintése

Mielőtt részletesen ismertetnénk az evomatika rendszerének felépítését, célszerűnek látunk egy könnyű áttekintő fejezetet, melyben röviden felsoroljuk azokat a jellemzőket és megoldásokat, melyek a evolúció minden szintjén működnek és lehetővé teszik az anyag fejlődését.

Az entitások célja

Az Univerzumban minden objektum létezni akar, és sokáig akar létezni. Ez nem egy egyszerű dolog, ugyanis a világmindenségben olyan destruktív folyamatok (fizikai törvények) működnek, melyek minden összetett objektumot apró egyforma komponensekké („porrá, atomokká”) akarnak szétbontani. Ezzel szemben működnek az evolúció szereplőinek, más néven entitásainak konstruktív folyamatai, melyek meg akarják őrizni az adott entitás (szereplő) struktúráját, sőt fejleszteni akarják azt.

Az Univerzumban van néhány jelenség és megoldás, mely az evolúció minden szintjén lehetővé teszi az entitások életét és fejlődését.

Erőforrások

Az entitások létéhez erőforrások (anyag, energia, információ, tér, idő, szabadság) szükségesek. Az Univerzum biztosítja ezeket az erőforrásokat az entitások számára, ugyanis a Világmindenség nem egy üres, élettelen és csak vákuummal teli kihalt tér. Az Univerzum egy sugárzásokkal, anyagi részecskékkel, energiával és mozgással teli világ, mely inkább egy  sűrű, fortyogó „leveshez” hasonlít, és nem egy élettelen, kihalt ürességhez.

Minden objektum hatni akar, azaz szabad energiát akar leadni, a létéhez viszont szüksége van kötött energiára és az azt biztosító erőforrásokra a struktúrájának megtartása érdekében.  A fejlődés minden szintjén megtalálhatók az entitások létéhez szükséges erőforrás-kezelő folyamatok (import, feldolgozás, export,  tárolás, szabályozás).

Egy entitás létét és viselkedését elsődlegesen a saját és környezete erőforrás-viszonyai és evolúciós mintái határozzák meg.

Hatékonyság

Egy környezetben az erőforrások mennyisége általában az idővel csökken (a környezet kimerül, nem regenerálódik, a benne található szereplők elfogyasztják stb.). A nehéz helyzeteket azok a szereplők tudják túlélni, akik a fennmaradásukhoz kevesebb erőforrást használnak, mint versenytársaik. Ez azt jelenti, hogy hatékonyabbnak, azaz fejlettebbnek kell lenniük a többieknél. Egy entitás fejlettebb tehát a másiknál, ha ugyanahhoz a funkcióhoz kevesebb anyagot, energiát, információt, teret, időt vagy társat használ fel. Az adott funkció szempontjából a fejlettebb entitás rendezettebb, „jobb minőségű”.  A hatékonyság növekedése evomatikailag „jó” dolog, mert növeli a szereplő evolúciós túlélésének valószínűségét.

Együttműködés

Az Univerzumban minden objektum társakat keres. Adott funkciók létrehozása és fenntartása társas viszonyban kevesebb erőforrással megoldható meg, mint egyedül, magányosan. Az együttműködéshez szükséges megoldások (vonzás, erőforrás-megosztás, kölcsönzés, funkció-megosztás) a fejlődés minden szintjén megtalálhatók.

A fejlődés általában az extenzív-intenzív-kooperatív sorrendben zajlik le.

Tolerancia

Egy szervezet akkor is működni tud, ha a külvilág egy kicsit megváltozik. Minden külső és belső hatásnak, jellemzőnek, tulajdonságnak van egy olyan értéktartománya, melyen belül az entitás funkcionalitása, működőképessége kielégítő, és alapvetően nem változik. Kívülről nézve csak akkor következik be tényleges állapotváltozás vagy funkcióvesztés, ha az adott entitást a toleranciáján (tűrőképességén) kívüli hatás éri (pl. elviselhetetlen, túl nagy hideg vagy meleg).

Hatásmennyiség

Minden hatás egyúttal változtatás és változás, melyhez energia szükséges. Minél tovább alkalmazzuk ezt az energiát a változtatásra, annál nagyobb lesz az összhatás, a hatás mennyisége:

Hatásmennyiség = Energia x Idő

Minden konkrét változás létrehozásához létezik egy minimális mennyiségű hatás, mely alatt a kívánt változás nem érhető el.

A hatáselemek az anyag (tömeg), az energia (hő, potenciális, mozgási stb.) és az információ (struktúra, rendezettség, strukturális információ). Mindhárom hatáselem energia dimenziójú.

Egy adott funkciót a fejlettebb entitás kevesebb anyaggal, kevesebb energiával, de nagyobb rendezettséggel, azaz több információval oldja meg. Ez maga után vonja a kisebb térfogatot és a gyorsabb működést, a kevesebb időfelhasználást is.

Mivel egy adott feladat megoldásához létezik egy minimális és állandó hatásmennyiség, ezért bármely komponens csökkentése esetén valamely más komponens(ek) mennyiségének növelése szükséges.

Rugalmasság

A rugalmasság az entitás azon tulajdonsága, mely lehetővé teszi, hogy egy adott feladatot többféle módon is elvégezhessen. Kevesebb erőforrás esetén is egy rendezettebb működéssel a fejlettebb entitás ugyanazt a hatást el tudja érni. (A jobb autó kevesebb üzemanyagot fogyaszt, kevesebb benzinnel is eljut ugyanabba a városba, hová egy öregebb autó több benzinnel. A fizikában is több féle hőátadási mód van, a biológia is sok féle energia-ellátási módot ismer.)

A rugalmasság egyik jellemzője a hatás-ekvivalencia elve. Hatást a tároló, a tartalom vagy a struktúra erőforrásaink megváltoztatásával tudunk elérni, és ezekre az alábbi formulák alkalmazhatók:

• Hatás_Tároló     = Tér × Idő
• Hatás_Tartalom  = Tömeg × Energia
• Hatás_Struktúra = Mennyiség × Minőség

Ha kisebb helyünk van, akkor több ideig tart a feladat elvégzése. Ha kevesebb tömeget akarunk felhasználni, akkor növelnünk kell a felhasznált energiát. Ha kevesebb eszközt akarunk használni, akkor azokból jobb minőségűeket kell használnunk.
A minőség egy funkcionális rendezettséget jelent. A nagyobb rendezettség jobb minőséget és nagyobb hatékonyságot eredményez.

Evolúciós minták

Egy új megoldást egy feladatra létrehozni sokkal nehezebb, több erőforrást igényel, mint egy meglévő megoldást lemásolni.

A múlt fejlődésének (fejlesztésének) eredményei az evolúciós mintákban testesülnek meg. Ilyen minták

• a fizikában például az elemi részecskék, az atomok, a molekulák, kristályok,
• a biológiában a gének,
• a társadalomban a mentális és kulturális minták, a „memo”-k

A „hagyományos” erőforrások mellett az evolúciós minták  a legfontosabb erőforrás-kímélő, hatékonyságot növelő megoldások.

Az evolúciós mintákban sok év, évszázad, évezred, évmillió, sőt, sokszor évmilliárd evolúciós eredménye testesül meg.

Az evolúciós minták alapvetően meghatározzák egy entitás viselkedését.

Modularitás

Az evolúcióban a modulrendszerek nem véletlenül terjdt el, ugyanis a modlrendszer

• hatékony
• univerzális
• többször felhasználható

komponenseket és modulokat jelent.

Egy modul-rendszer olyan evolúciós minták rendszere, melyek együttműködnek egy adott létezési funkció vagy funkció-halmaz, folyamat megvalósításában. Egy egyszerű modulrendszer jellemzően alapelemekből és összekötő elemekből áll.

Egy modulokból álló, összetett objektum egy következő moduláris szint elemi, azaz oszthatatlannak tekintett építőköve lehet. Az elemi részecskék, az atomok, a vegyületek, a sejtek, a szövetek, szervek, alrendszerek sorozata példa a moduláris építkezésre.

Az evolúcióban több féle funkcionális modulrendszer (szerkezeti, energiaellátási, mozgási stb.) létezik és fejlődik párhuzamosan. Egy új evolúciós szint alapelemeit az evolúció általában többféle modulrendszerből választja.

Univerzalitás

Ugyanazt a feladatot ugyanolyan jól elvégző rendszerek közül az a fejlettebb, amelyik kevesebb típusú modulból áll (mert így hatékonyabb). Ez azt is jelenti, hogy az a modulrendszer a jobb, amelyik univerzálisabb, amelyik több feladatot képes ellátni.

A fejlődés tehát az univerzalitás felé halad. A homo sapiens egyedisége és kiemelkedő képessége az univerzalitása következménye. Ez teszi lehetővé az analógiák felismerését és az analógiák létrehozását. Egy adott analógia másolása, beépítése egy másik tématerületre a célterületen kreativitást jelent. (Van természetesen másfajta kreativitás is.) Az analógiák felismerése és használata az élethez szükséges mentális modellek számát és méretét csökkenti.

Rekurzivitás

A rekurzivitás (egymásba-ágyazhatóság) a hatékonyság növelésének, azaz a túlélési valószínűség növelésének egy kiváló eszköze. A rekurzív eljárások lehetővé teszik ugyanannak az algoritmusnak a használatát a fejlődés különböző szintjein. A rekurzivitás a legjobb skálázható megoldás. Nem kell több, különféle megoldást kifejleszteni különböző szinteken, elegendő egyetlen rekurzív eljárás a feladat megoldására.

Ez csak akkor valósítható meg, ha a rendszer különböző szintjein ugyanazok az összefüggések, strukturális törvények érvényesek, ha a rendszer egymásba skatulyázott, azonos struktúrájú alrendszerek halmaza.  Ha egy rendszer hatékonyságra törekszik, akkor a rekurzivitás megjelenése törvényszerű!

Diverzitás

Az evolúció nem tervez, hanem szelektál. Véletlenszerűen változtat egy kicsit az utódokban a meglévő tulajdonságokon, és megtartja azt, ami jó, ami a túlélési valószínűséget növeli. Tervezéskor az emberi agy is létrehoz mentális variációkat. A  vélhetően vagy bizonyíthatóan rossz változatokat kiszelektálja, és meghagyja az életképeseket. Változatosság, diverzitás nélkül tehát evolúciós fejlődés sincs.

Szabadság

A szabadság egy struktúra kategóriájú erőforrás. Ez teszi lehetővé a diverzitást, a különböző mutánsok megjelenését, melyekből az evolúció kiválasztja a legrátermettebbeket. Ha nincs szabad mutáció, akkor kicsi az esélye a fejlődőképes mutációk megjelenésének. Kevesebb szabadság: kisebb túlélési valószínűség. A szabadság jó dolog.

A szabadság az együttműködés egy dialektikus formája:

Tézis:                  Szabadság
Antitézis:         Kényszer
Szintézis:         Alkalmazkodás
Kivétel:             Káosz

Kis mértékű változás

Az evolúciós változások mindig  kicsik, a mutáns entitás csak kevéssé változik az eredeti entitáshoz képest. Ennek több oka is van.

Egyik oka az, hogy ha egy új mutánsban túl sok minden megváltozna, akkor a mutáns elvesztheti a konzisztenciáját, így a funkcionalitását és ezzel az életképességét is.

Másik oka az, hogy a társak általában nem fogadják be a nagyon különböző új entitásokat, a társak nem eléggé toleránsak. Egy nagyon különböző entitás sok tolerancia-határt lépne át.

Semlegesség

Egy változást, mozgást, folyamatot mindig állapot-különbségek indítanak el. Ha valami kívülről semleges, azaz olyan, mint a környezete, és nem különbözik a társaitól, akkor mind egyedül, mind a társak között biztonságban érezheti magát. Mondhatjuk azt, hogy a semlegesség az biztonság.

Az Univerzum természetes tulajdonsága a biztonságra, kiegyensúlyozottságra, és ezért az egyformaságra, semlegességre való törekvés.

Változtató erő és változási folyamat

Változás akkor következik be, ha van változtató folyamat. Változtató folyamat akkor indulhat be, ha az adott térben két vagy több objektum adott típusú jellemzőinek értéke (állapota) különböző (hideg-meleg, pozitív-negatív, erős-gyenge, sűrű-híg stb.). Ekkor a két objektum között erőhatás lép fel, mely ha kellő erősségű, változási folyamatot indít el a rendszerben. A változás sebessége  és lefutási tulajdonsága az adott szituációtól és a tér vezetési tulajdonságaitól függ.

Életciklus

Az Univerzumban nem tart semmi sem örökké. Minden objektumnak van életciklusa, a születés-fiatalkor-középkor-időskor-elmúlás ciklus. Az entitások viselkedését nagy mértékben meghatározza, hogy az adott pillanatban az életciklusuk melyik fázisában vannak.

Egyenszilárdság

A leghatékonyabb rendszerek egyenszilárdságúak. Ezekben  a rendszerekben a komponensek teljesítménye, kapacitása és toleranciája össze van hangolva. Ha az input kapacitás kisebb, mint a processzálási kapacitása, akkor a feldolgozó kapacitás egy darabig nincs kihasználva, hiszen várnia kell az inputra. Ugyanez a példa egy másik előjellel alkalmazható az output oldalra is. Az evolúció egyenszilárdságú rendszerek létrehozására törekszik (értsd: kiszelektálja a nem-egyenszilárdságúakat, mert azok nem hatékonyak).

Körfolyamatok

Ha egy szervezetben bizonyos folyamat melléktermékeit senki nem használja fel, akkor ezek „haszontalanok”, ráadásul erőforrásokat kell felhasználni a melléktermékek kezelésére, feldolgozására, semlegesítésére, elszállítására. Egy ilyen eset erőforrás pazarlást és relatíve rossz hatásfokot, hatékonyság romlást eredményez.
Körfolyamat esetén a jó hatásfok mellett a rendszer biztonsága is növekszik, hiszen nem függ a folyamat külső, bizonytalan és esetleg más érdekű szereplőktől.

Hulladékkezelés

A hulladék az a komponens, amely egy rendszer számára pillanatnyilag felesleges, káros vagy feldolgozhatatlan — ám kezelése, újrahasznosítása vagy eltávolítása döntő fontosságú lehet a rendszer egyensúlya, túlélése és fejlődése szempontjából.

A hulladékkezelés nem csupán biológiai vagy társadalmi jelenség, hanem egyetemes evolúciós funkció, amely minden komplex rendszer működésében megjelenik (az atomokban és a galaxisokban is működnek tisztítási folyamatok). A hatékonyság, stabilitás és fejlődés egyik kulcstényezője a hulladékkezelés minősége.

Lojalitás

Azok az entitások maradnak fenn, amelyek lojálisak a felsőbb szintű, befogadó és támogató entitásokkal és környezetekkel.

A COVID-19 víruscsalád leghalálosabb változata, a Delta változat nagyon rövid idő alatt kipusztult, mert elpusztította azt a befogadó környezetet, mely a létét biztosította – azaz magát az embert. Az emberiség is csak akkor képes fennmaradni, ha lojális a környezetével, melyben él.

Kíméletesség

Azok az entitások maradnak fenn, amelyek kíméletesek a prédáikkal és az életüket biztosító  létfontosságú erőforrásokkal. Az állatvilágban is csak azok a fajok maradnak  fent, amelyek önmegtartóztatóak, és élni hagyják a préda-populációk egy részét, így biztosítva saját élelem-szükségletük újratermelődését. Az emberiség is csak akkor képes fennmaradni, ha kíméletes a környezetével, és biztosítja a számára szükséges erőforrások újratermelődését.

Fejlődés és tervezés

Az evolúcióban a fajok és az egyedek is fejlődnek. Az evolúcióban van fejlődés, de az evolúció nem tervez, hanem mutál és szelektál.
Az evolúció véletlenszerűen próbálkozik. Az evolúció sok különböző egyed-változatot hoz létre, és amelyik nem képes túlélni a környezeti kihívásokat, az elpusztul. Az alkalmazkodóbb változatok maradnak életben, és ezek a jobb, fejlettebb változatok szaporodnak el és válnak dominánssá a populációban.

Miért sikeres mégis ez az evolúciós mechanizmus? Azért, mert a véletlenszerű változat felépítését az evolúció nem „nulláról” kezdi, hanem a legutolsó, sikeres változatból indul ki, és azon mindig csak egy „nagyon kicsit” változtat. Megőrzi a sok millió év fejlesztési eredményeit, de egyúttal új fejlesztést is végez.

Mi ennek a módszernek a hátránya? Az, hogy tömegével olyan új entitások jön létre, melyek az új  környezeti kihívásoknak nem tudnak megfelelni, és ezért elpusztulnak. Ha például az éghajlat melegedik, az evolúció ebben az esetben is létrehoz hidegkedvelő egyedeket is, nem csak meleg kedvelőket, és az előbbiek sajnos el fognak pusztulni.

Ha a természet tudná, hogy az időjárás melegedik, és csak melegtűrő mutánsokat hozna létre, akkor irányított evolúcióról beszélnénk.

Tervezés az, amikor tudjuk, hogy a jövőben melegedik az éghajlat, és ezért csak melegkedvelő egyedeket „készítünk”.  Tervezés esetén tehát nincs szükség nagy szaporulatra. Úgy tűnik ezek alapján, hogy a magas szaporodási ráta nem cél, hanem csak egy fajfenntartási eszköz az evolúció kezében irányítatlan (természetes) evolúció esetén.

Az evomatikai Univerzum modell

Az evomatika azon jelenségekkel foglalkozik, melyek az evolúció minden megjelenési szintjén hasonlóak, azonos struktúrájúak. Az azonos struktúra az azonos funkcionalitásból fakad. A funkciókat különböző területeken különböző objektumok valósítják meg.

Például: a hasonló evolúciós entitások vonzzák egymást, „keresik egymás társaságát”. Ezt tapasztalhatjuk a fizikában, a biológiában, a szociológiában, a pszichológiában, a tudományban, a művészetben stb. Ez nem azt jelenti, hogy a fizikai vonzóerő a társadalomban is működik, hanem azt, hogy létezik egy „vonzás” evolúciós funkció mely a fizikában is, a biológiában is és a társadalomban is megjelenik. Nem a fizikai vonzás jelenik meg az emberek között, hanem fordítva, a vonzás funkció manifesztálódik a fizikában is és a társadalomban is. A funkció az elsődleges, és az objektum, a manifesztáció a másodlagos.

Szabályozás

Komplex rendszerekben az evolúció minden színterén létezik szabályozási funkció.

A tényleges, operatív hatást mindig relatíve nagy energiák és operatív erőforrás (anyag/tartalom) aktiválódása okozza,  de a folyamat elindulását és szabályozását a kis energiákat használó szabályozó alrendszer végzi. Egy teherautó mozgatását a benne lévő benzinmotor energiája végzi, de a jármű elindítása, gyorsítása, megállítása kis energiájú indítókulcs és pedálműveletekkel történik. A kis energiájú szabályozó alrendszer irányítja a nagy energiájú operatív alrendszert.

Ehhez hasonlóan a mentális térben is létezik operatív és szabályozó erőforrás: az előbbi az érzelem, az utóbbi az értelem, a gondolkodás, a gondolat. A gondolat szabályoz, de az érzés erőssége határozza meg valójában a folyamat hatóerejét. Igaz tehát az, hogy mindkét esetben van operatív és szabályozó mechanizmus, de az nem korrekt megfogalmazás, hogy egy teherautónak „érzelmei” vannak.

A fentihez hasonlóan, az atomi világban az erős kölcsönhatás az operatív hatás, a gyenge kölcsönhatás a szabályozó hatás, de ettől még nem állítjuk azt, hogy „egy atomnak érzései vannak”. Azt állítjuk csupán, hogy az operatív és szabályozó funkció az evolúció minden színterén létezik, és az előbbit az atomi világban erős kölcsönhatásnak, az emberi világban érzelemnek nevezünk.

Evolúciós alapkomponensek

Az Univerzumban minden objektumnak három alapkomponense van:

• Tárolója
• Tartalma
• Struktúrája (kényszerei és lehetőségei, rendezettsége)

A tároló alaptípusai (alapdimenziói) a Tér és Idő,  a tartalom alaptípusai a Tömeg és Energia, a struktúra alaptípusai a Mennyiség és Minőség.

Egy objektumnak ezek az alapdimenziói, melyekben a párok tagjai kiválthatják egymást adott hatás vagy funkció megvalósítása érdekében. (Ha kisebbeket lépünk, több idő kell a táv megtételéhez. A fűtéshez szükséges több mázsa szenet elektromos energiával tudjuk helyettesíteni. Jobb minőségű autóval kevesebb benzin is elegendő egy adott út megtételéhez.)

Evolúciós környezetek

Egy evolúciós környezetben (adott térben, adott idő-intervallumban) entitások és erőforrások vannak. Az entitás az evomatikában egy fejlődni képes (fizikai, biológiai, humán) objektum, vagy annak egy csoportja.

Az erőforrások mindazok a dolgok, melyek az entitások életéhez, fejlődédéhez, állapotuk megtartásához vagy megváltoztatásához szükséges (tér, idő, anyag, energia, információ, szabadság).

A környezetek egymás mellett is és egymásba ágyazva is léteznek (kontinensek egymás mellett, de kontinensenként országok, azokon belül országrészek, azokon belül megyék, azokon belül járások, azokon belül városok stb.)

A lokális környezet az entitás saját környezete, ahol az általa közvetlenül elérhető lokális erőforrásai, ő maga  és közeli társai is tartózkodnak.
A regionális környezet a lokális környezettel szomszédos környezetek halmaza, ahol a figyelembe veendő, „ismert” regionális erőforrások és szomszédos entitások találhatók.
A globális környezet a regionálist körülvevő, ismertelen entitásokat és erőforrásokat is tartalmazó természeti környezet.

Maguk a környezetek is aktívak, vannak folyamataik. Egy környezet is fejlődhet (pl. javul az ellátóképessége), ezért maga a környezet önmagában is entitásnak tekinthető. (A bennünk lévő hasznos bélbaktérium is entitás az entitásban.)

Ne feledjük, az entitások nem csak fizikai és biológiai, hanem információs, mentális entitások is lehetnek. Ilyenek például a vallások, tudományos állítások, ideológiák, tévhitek, divatirányzatok stb.

A környezetben tehát entitások és erőforrások vannak.

Evolúciós főfolyamatok

A természeti folyamatok döntően lebontó, destruktív folyamatok. A rendszereket alrendszerekké, az alrendszereket összetett komponensekké majd elemi komponensekké, legvégül atomokká és elemi részecskékké bontják. Ez dezintegrációs folyamat.

A fejlődési folyamatok ellenkező irányban működnek. Alapelemekből komponenseket és összekötő elemeket, ezekből modulokat majd alrendszereket és rendszereket hoznak létre Ez integrációs folyamat.

Mint látható, az élő entitások, így a társadalom is az emberekkel együtt a külvilág destruktív, dezintegrációs folyamatai ellen küzdenek a saját integrációs, konstruktív folyamataikkal.

Kérdés: ki fog győzni? Ki fogja túlélni a versenyt?

A biológiai entitások különböző, de egymáshoz nagyon hasonló utódokat (mutánsokat) hoznak létre. Ezt megtehetik az utódminták „terveinek” (génjeik) véletlenszerű változtatásával. A nagyon hasonló génű egyedek alkotják a fajt. Csak azok az egyedek élik túl a megpróbáltatásokat, a környezeti kihívásokat, akik alkalmazkodni képesek. Akik nem alkalmazkodnak megfelelően, azok a verseny vesztesei, akik vagy nagyon alacsony életminőséggel élnek tovább, vagy elpusztulnak. Így az alkalmazkodó egyedek és génjeik maradnak fenn, tehát az alkalmazkodó, a „jobb” fajok és egyedeik. (Az evomatikában „jó”, pozitív az, ami az evolúciót, a túlélési valószínűséget növeli, a „rossz”, a negatív az, ami ezt csökkenti.).

Ne feledjük: létezik egyedfejlődés és létezik csoportfejlődés is (a biológiában egyedfejlődés és törzsfejlődés a nevük).

A fizikai világban a fentiekhez hasonló evolúciós folyamatok mennek végbe mikroszintű,  makroszintű és kozmikus szintű rendszerekben egyaránt!

A kihívások általában úgy növekednek, hogy az élethez szükséges erőforrások (pl. élelmiszer, anyag, energia) a környezetben kezdenek elfogyni. Jelentősen gyorsul ez a folyamat, ha versenytársak is megjelennek. A túlélés módja a hatékonyság növelése: aki ugyanazt a célt, funkciót kevesebb erőforrással is megtudja valósítani, az győz.

Az evolúciós folyamat tehát három párhuzamos alfolyamat eredménye. Ezek:

• Tézis: az entitások fejlődési folyamata.
• Antitézis: a környezet szelekciós folyamata.
• Szintézis: az adaptációs és környezet-átalakító folyamat.

Az entitások fejlődési folyamata

Az entitások célja a hosszú és jó minőségű létezés. Ehhez a képességhez az entitások három fejlődési szakasz megtételével jutnak el.

Amíg fejletlenek és nincs versenytársuk, addig el kell sajátítaniuk az önálló, autonóm létezés, az önellátás képességét (az „A” szint, vagy Alsóosztály). Erőforrásaikat döntően a szüleiktől,  társaiktól, a társadalomtól kapják. Az erőforrásokat mások osztják el, ők csak az elosztás részesei.

Amikor már önállóak, akkor el kell sajátítaniuk a társas lét és a verseny képességét (a „B” szint vagy Középosztály). Ekkor döntő módon erőforrás-csere, azaz együttműködés révén jutnak erőforrásokhoz. Be kell indítaniuk egy „árutermelő” folyamatot is, hogy a társaktól meg tudják kapni cserébe az élethez szükséges termékeket és szolgáltatásokat.

Amikor versenytársaikat képesek legyőzni, kellő mennyiségű szabad erőforrást, azaz hatalmat szereznek,  meg kell tudniuk őrizni a hatalmukat („C” szint, azaz Felsőosztály). Képesnek kell lenniük az erőforrások megfelelő szintű beszerzésére, tárolására, átalakítására és elosztására.

A fenti fejlődési folyamat minden orientációban, azaz lokális, regionális és globális szinteken is igaz (egy cég lehet életképes országosan, de lehet, hogy a kontinentális- vagy  a világpiacon már nem képes megélni).

Ez a háromszintű, A,B,C rétegződés nem csak a társadalomban, hanem minden csoportos entitásban megfigyelhető, még atomi szinten is.

Az evomatika ezen fejődési modelljét társadalmi szinten a szociológiából jól ismert, és tudományosan is sok kísérlettel igazolt Maslow-piramis is demonstrálja:

Fontos megjegyezni, hogy viselkedésük függ erősen attól, hogy éppen felfelé vagy lefelé haladnak a piramisban (trend), és hogy az adott szint mely rétegében állnak. Például, a B1 szintű entitások általában nagyon óvatosak, nem kockáztatnak, félnek a visszacsúszástól. Jelen tanulmánynak a réteg-viselkedés elemzése nem tárgya.

Ehhez a hosszú fejlődéshez folyamatos erőforrás-koncentrációra van szükség.

Egy entitás viselkedését egy adott pillanatban tehát alapvetően meghatározza, hogy mi a célja, hol tart éppen az evolúciós piramis csúcsához tartó úton (azaz a fejlettségi állapota), és az, hogy az élethez és a fejlődéshez hol állnak rendelkezésre erőforrások.

Mint láttuk, a túlélés feltétele a hatékonyság növelése és a folyamatos növekedés. Ez viszont több problémát is felvet:

• Méret problémák: a méret növelése nem mehet korlátlanul, az entitás széteshet a saját súlya és bonyolultsága
• Strukturális problémák: egy rendszeren belüli túl nagy különbségek kiegyenlítő folyamatokat indítanak el. Túl nagy különbségek, túl nagy feszültségek esetén ezek a folyamatok olyan hevesek lehetnek, melyek „szétrázzák, szétégetik” a rendszert.

Az erőforrások koncentrálása egy pozitív visszacsatolású folyamat, amit az életből (különösen a mostani kapitalista környezetünkből) jól ismerünk: a nagyobb még nagyobb lesz, a gazdag még gazdagabb lesz. Ezt szokás jobboldali folyamatnak is nevezni, az evomatika ezt agilis folyamatnak nevezi. Ez a folyamat a fejlődés autójának üzemanyag-ellátó rendszere és  „gázpedálja”.

A fenti problémák elkerülése érdekében az entitásoknak működtetniük kell az erőforrásokat elosztó, növekedést visszafogó és a különbségeket csökkentő, „baloldali” folyamatot. Ezt az evomatika moderátor folyamatnak nevezi. Sajnos, ez a folyamat is pozitív visszacsatolású, azaz képes teljesen lefékezni, leállítani a fejlődést.  Ez a folyamat a fejlődés autójának fékrendszere és „fékpedálja”.

Kell egy harmadik, szabályozó, kiegyensúlyozó, negatív visszacsatolt szabályozó folyamat is. Kell egy vezető, kell „sofőr” az autóba, aki a pedálokat nyomogatja.

Az entitás fejlődési folyamata tehát három párhuzamos alfolyamat eredménye. Ezek:

• Tézis: az erőforrásokat koncentráló  agilis folyamat,
• Antitézis: az erőforrásokat elosztó moderátor folyamat
• Szintézis: a fejlődést egyensúlyba tartó szabályozó

Erőforrások

Minden funkció megvalósításához erőforrások kellenek. Ahogyan a kapitalizmusban minden dolog „áru” lehet, ugyanúgy az evolúcióban minden dolog lehet „erőforrás”.

Mint láttuk, vannak tároló, tartalom és struktúra alaptípusú erőforrások.

Alap erőforrás típusok (kategóriák):

Tároló típusú:                 Tér és Idő
Tartalom típusú:           Anyag és Energia
Struktúra típusú:         Kényszer és Szabadság
Komplex típusok:        Szerkezetek és Folyamatok

Funkciók, objektumok, entitások

Ahogy a színdarabban a szerepet a szereplő realizálja, az evolúcióban egy adott célt, funkciót (feladatnak is nevezhetjük) egy objektum valósít meg. Egy rendszer fejlődése általában úgy megy végbe, hogy az adott funkciót egyre hatékonyabb, egyre fejlettebb objektumok valósítanak meg. Kevesebb anyag vagy energia felhasználásával, gyorsabban, kisebb térfogatban stb.

Entitásnak nevezzük az erőforrás-menedzsmentre (input, processing, output) képes önálló vagy társas fizikai, biológiai és kulturális rendszereket.

Ha egy bonyolult rendszerben már mindegyik funkcióban a leghatékonyabb objektum van, akkor a rendszer átszerveződik (felsőbb parancsra vagy magától), azaz más funkció-láncolattal történik a feladat megoldása. (Lásd pl. a gőz, benzin és elektromos meghajtású járművek egymásutánját.)

Minden kategóriában vannak alapművelet típusok, ezek a következők:

• Tézis: Létrehozás
• Antitézis: Törlés, megszüntetés
• Szintézis: Módosítás

A fenti, egyváltozós, az életciklushoz kapcsolódó műveleteken kívül létezik számos egyéb, más objektumokkal is kapcsolatos két, három és többváltozós művelet is (összeadás, kivonás, csere, kapcsolódás, bontás, rendezés,  stb.).

A mentális modell

Az Univerzum evolúciós folyamatát alaposan felgyorsította az entitásoknál a mentális modell megjelenése. Ez tette lehetővé a társadalmi (vagy más néven: kulturális) evolúciós szakasz beindulását.

A mentális (központi idegrendszeri) modellt az entitás hozza létre, elhelyezve benne a valódi, reális világnak megfelelő információkat, a memókat (MEntal Modelling Object – MEMO). Ez a folyamat a modellezés. Ebben a modellben az entitás szimulálni tudja a világ jelenségeit, modellezni és tervezni tudja a jövőt. Elkészítjük (fejben és vagy papíron) egy adott objektum tervét több változatban is, átgondoljuk, melyik verzió a jó vagy megfelelő (azaz szimuláljuk az evolúció szelekciós folyamatát), és a legjobb megoldást építjük meg – azaz realizáljuk.  Sokkal gyorsabb, sokkal olcsóbb a dolgokat előbb megtervezni és csak utána realizálni, mint a valós világban véletlenszerűen elkészíteni valaminek sok változatát, és megvárni, hogy melyik válik be a gyakorlatban. A modellezési és tervezési módszer exponenciális fejlődési gyorsulást eredményezett.

Probléma lép fel viszont akkor, ha a modellünk nem felel meg a valóságnak, azaz inkoherencia lép fel a valóság és a modell között. Ebben az esetben, ha az inkoherens tervet realizáljuk, akkor a létrehozott tárgy vagy viselkedés is inkoherens lesz. (Mellé ütünk a teniszlabdának, mert rosszul számítottul ki a leendő pozícióját a levegőben.)

Evolúciós minták és a viselkedés

A fejlődés minden szintjén vannak evolúciós minták (kvarkok, kémiai elemek, kristályok, gének stb.), de a társadalmi szinten a legfontosabbak a társadalmi viselkedési minták, vagy más néven kulturális minták. Vannak gének által örökölt viselkedési minták, de ezek száma és szerepe eltörpül a kulturális mintákéhoz képest. Ennek oka az, hogy a társadalom egyre több feladatot vesz át az egyénektől és szolgáltatásként nyújtja ezeket (ivóvíz, ételfutár, fodrász, taxisofőr, TV műsor stb.).

Sokkal kevesebb erőforrás kell másoláshoz, mint valami új megalkotásához, ezért az esetek döntő többségében egy entitás másol, azaz meglévő minták közül választ, és alkalmazza azt, amit kiválasztott. Hogy melyik mintát választja, az sok mindentől függ (lásd a Szituáció elemzés fejezetet), de az esetek döntő részében nem kreál új struktúrákat vagy algoritmusokat. Az sokszor előfordul viszont, hogy egy  meglévő viselkedési mintát egy kicsit módosít és az adott szituációhoz igazítja, de ez a viselkedés eredményét illetően a lényegen (a funkcionalitáson) nem változtat.

Az evolúció nem optimum-orientált, hanem megfelelés-orientált. Mivel általában sok lehetséges megoldás (jelen témánkban viselkedési minta) van, és a kiválasztási folyamat is sok erőforrást emészthet fel (az idő is erőforrás!), ezért általában nem az ideális megoldás, hanem  az első, már kielégítő, már megfelelő megoldás kerül kiválasztásra.

Egy entitás (és környezete) kulturális mintái öröklődéssel, tanulással, tapasztalással kerülnek a saját mentális modelljébe. A mintaválaszték-lista elejére az idők folyamán a  legsikeresebb és légsűrűbben alkalmazott minták kerülnek.

Természetesen egy entitás maga is kreálhat olyan memókat, mely végül a saját maga vagy akár a környezete kulturális mintájává válhat.

Egy entitástól nem várhatjuk el, hogy olyan minta szerint viselkedjen, ami nincs az ő kulturális listáján! (Ha egy népnek például nincs semmilyen demokratikus hagyománya, és az adott polgára egy diktatórikus családban nőtt fel és poroszos iskolában tanult, akkor nem várható el tőle a demokratikus viselkedés.)

Az evomatika nem azt tudja megmondani, hogy egy adott entitással pontosan mi fog történni, hanem azt, hogy egy adott szituációban milyen viselkedési lehetőségek vannak és ezek milyen valószínűségekkel következhetnek be.

Az evomatika axiómái

Az evolúció alaptörvényei (axiómái), melyekből az evomatika szerint az összes evolúciós jelenség levezethető, a következők (leegyszerűsített fogalmakkal élve):

1. Létezés axióma
2. Életösztön axióma
3. Korlátosság axióma
4. Dialektika axióma
5. Mennyiség axióma
6. Változási axióma

 

A létezés axióma azt jelenti, hogy az evomatikában van egy „Dolog” (Thing) nevű fogalom, és az Univerzumban minden „Dolog”, csak és kizárólag Dolog típusú objektum létezik. Fizikai dolgokra a fizika törvényei is érvényesek.

Az életösztön axióma azt jelenti, hogy minden dolog létezni és hatni akar örökké.

A korlátosság axióma azt jelenti, hogy egy adott térrészben az erőforrásoknak van egy felső korlátja.

A dialektika axióma azt jelenti, hogy ha van egy tézis, akkor ahhoz van egy antitézis, és tartozik hozzájuk egy szintézis is, mely utóbbi dolog mindkét előzőt is magában foglalja, és létezik egy kivétel is, mely az egyik előző dolognak sem felel meg.

A mennyiség axióma azt a törvényszerűséget jelenti, hogy egy jellemző mennyiségének (értékének) egy bizonyos mértéken túli változása minőségi változást von maga után.

A változási axióma szerint minden dolognak van változtatási képessége, azaz energiája. Energia nélkül nincs változás.

Az evomatika elve alapján minden evolúciós jelenséget, így a társadalmi evolúciót is, le kell tudnunk vezetni ezen alapfogalmakból, és a jelenségek nem mondhatnak ellent az axiómáknak.

Evolúciós ciklusok

Változások

Az evolúció változások sorozata. A változást hatások idézik elő. Változás csak megfelelő ideig tartó energia-felhasználás esetén következik be.

Energia ciklusok

Az Univerzum összes objektuma szabad energiát akar leadni. A meleg tárgy kihűl, a magasan lévő kő leesik, a sportoló versenyez, a költő szaval. Minden objektum hatni akar a másikra. Az objektumok viszont szívesen hatás alá is kerülnek, és ha lehet ismét energiát vesznek fel (a hideg felmelegedik, ha meleg környezetbe kerül), hogy ismét leadhassák. Fontos tudnunk, hogy ez a kényszer csak a szabad energiára vonatkozik. A kötési energiára, azaz a több elemből álló rendszereket összetartó, valamint a létezését biztosító működtetési energiára már nem. Az objektumok ezt az energiát meg akarják tartani, hiszen ez szükséges a struktúrájuk megtartásához és a minél további létezésükhöz.

Evolúciós világok

Egy entitás több környezetnek, „világnak” a része. Egy ember mozoghat a sport világában, a munka világában, a család világában stb. Ezek nagyrészt független buborékok, de vannak köztük átfedések, metszetek (pl. közös erőforrások: pénz, idő stb.)

Ezek a világok (síkok, dimenziók, szférák – mindegyik szó megfelelő lehet a közbeszédben) saját szereposztással és funkciókkal rendelkeznek. Egy entitásnak minden szerepben saját személyisége, története, életciklusa van. Ha külön nem említjük, akkor a családi, leszármazási síkban vizsgáljuk egy entitás életét.

Evolúciós alapciklus

Az evolúció ciklikusan működik. Egy ciklus felépítése a következő:

Az időbeni fejlődés alapciklusok sorozatával történik. A tranziens fázisban nyilvánul meg az, hogy pozitív változás (fejlődés), vagy negatív változás (visszafejlődés) történik.

Statikus fázis

Vizsgáljunk egy elemi entitást, amikor sem vele, sem a környezetével nem történik éppen semmi. Változás kívülről szemlélve nincs, de a környezet hat az entitásra, erőhatások tehát vannak, de még nem elég nagyok, hogy változás történjen.

Tranziens fázis

Ha a (külső vagy belső) környezet változik, és az erőhatások átlépnek egy minimális változtatási küszöböt, akkor beindul egy változás az entitás állapotában.

Ez a változás lehet extenzív, intenzív vagy kooperatív változás. Téves riasztás esetén nem történik semmi, azaz a tranziens fázisban sem változik semmi, marad a stacioner állapot.:

Extenzív változás

Extenzív  változás, csak mennyiségi változás történik, a hatékonyság és a struktúra nem változik. Kicsit több erőforrással kicsit nagyobb hatás következik be. Extenzív változás esetén fejlettebb (több, jobb) output csak több, jobb input esetén következik be.

Intenzív változás

Intenzív változás esetén az entitás minősége (rendezettsége, a struktúrája, hatékonysága) változik. Ugyanannyi erőforrás felhasználásával az output fejlettebb, a hatás nagyobb.

Kooperatív változás

Kooperatív változás hatására az entitás fejlődik egy másik entitással történő együttműködés következtében. Két entitás ugyanazon funkció megvalósításához kevesebb erőforrást használ fel, az együttműködés hatására tehát a rendszerben hatékonyság-növekedés jelentkezik.

A kooperatív változásnak (az új entitás biztosításának) több módja is lehetséges : osztódás, párkapcsolati társ, csoportosulás, közös utód.

Stacioner fázis

A stacioner fázisban operatívan működik az entitás, „funkcionál”, de funkcionalitás szempontjából az állapota állandó. Egy állandósult folyamat, azaz változás-sorozat zajlik benne. Ez a normál működés, a metabolizmus.

Ciklusok egymásutánjára példa:

A példában a szaggatott vonal a megtörtént eseménysor, és a fejlődési  szakaszban az entitás két intenzív ciklust élt át. Mint látható, a fejlettebb változást jelentő szakaszok magasabban helyezkednek el az ábra tranziens fázisaiban, ezért a ciklusokban a fejlődésii lépések a függőleges tengely mentén növekednek. Meg lehet állapítani egy fejlődéssorozat végén, hogy melyik entitás lett a fejlettebb.

Az entitások életfunkciói és fő folyamatai

A külvilág destruktív, rendezettséget romboló folyamatai ellen az entitások konstruktív, rendezettséget növelő folyamatai tartanak ellen. Az entitás komponenseivel és saját magával, mint egésszel kapcsolatban a következő műveletekkel kell rendelkeznie, ha élni és fejlődni akar:

• Létrehozás, módosítás, lebontás
• Irányítás, összekapcsolás, szétkapcsolás
• Védelem, fejlesztés, reprodukció

Ezeket a műveleteket az élethez szükséges anyag, energia és információs objektumaira is el kell tudnia végezni. Az ember képes mindezeket a műveleteket nem csak egyetlen entitás-típusra, hanem saját magára, a környezetére és a társaira is alkalmazni.

A folyamatok lehetnek belső, külső és határ folyamatok, függően a hatás/változás helyétől. Természetesen vannak olyan változások (pl. egy adott tartalom beengedése vagy kizárása a rendszerből), melyek mindhárom helyen megváltoztatják a folyamatokat.

Ezeket a funkciókat általában dedikált alrendszerek valósítják meg egy szervezetben, de minden esetben szükség van az alrendszerek közötti célirányos együttműködésre is.

Részletesen most nem tárgyaljuk az életfunkciókat, de van néhány fontos megjegyzésünk:

• A fenti funkciók nem csak az entitásra, mint egészre, hanem azok részrendszereire is érvényesek. Minden funkció több szintű, és minden erőforrás kategóriára érvényes
• Minden változáshoz szükség van energiára, mely az anyag struktúráját megváltoztatja.
• A társak között élő entitások szolgáltatásokat kapnak a társaktól, ezeket viszonozni kell (export).
• Az utolsó két funkció a hosszú létet, a fejlődést, a biztonságot szolgálja.

 

Egy entitás felépítése

Az evolúciós entitásoknak rendelkezniük kell valamilyen vázzal (container), melyben megfelelően szabályozott (control)  anyagcsere (content) folyamatok zajlanak le. Ezek a funkciók összetett funkciók, további rész-és alfunkciókra bonthatók.

A való világban a funkciókat és alfunkcióikat objektumok valósítják meg. A tényleges objektumok függnek attól, hogy milyen szintű és típusú evolúciós entitásról beszélünk.

Maguk az objektumok anyag, energia vagy információ típusú alap-komponensekből, vagy ezek összetett struktúráiból állnak.

Az evolúciós entitások három fő funkcionális alrendszerrel (3C) rendelkeznek:

1. Container (Scaffold / Téridő rendszer)

• Az entitás kerete, fizikai és/vagy logikai határa,
• A tér, ahol a működés egyáltalán meg tud történni.
• Statikus–strukturális komponens.

2. Content (Metabolism / Anyag-energia rendszer)

• A tartalom, az erőforrás, ami változik, elhasználódik, újratermelődik.
• Az aktuálisan végzett operatív működés, reakciók, átalakulások, folyamatok.

3. Control (Information / Irányítási rendszer)

• A rendszer döntéshozó és szabályozó része,
• Befolyásolja a belső struktúrát, a külső kapcsolatrendszert, a működésmódot.
• Kifejezetten információs struktúra.

 

Funkcionális modulok

Egy adott funkció megvalósítását egy adott szervezetben/rendszerben az evomatikai modellben modulok végzik. Egy funkcionális minimális  modul felépítése:

Egy entitás is modellezhető a fenti modullal. Egy modul  a környezetéhez vezérlő és erőforrás-csatornákon keresztül kapcsolódik.

Szituáció elemzés

Az evolúciós folyamatokat az evomatikában három szereplő, az Entitás-Környezet-Társak rendszerében vizsgáljuk. Mindhárom szereplőnek vannak tulajdonságai (dimenziói) és állapotai, melyek belső vagy külső esemény hatására megváltoznak. Ez az állapotváltozás folyamatokat, eseményeket indukál, melyek további belső vagy külső állapotváltozást és folyamatokat indítanak el.

A célok és a pillanatnyi állapotok különbségei erőhatásokat jelentenek, melyek meghatározzák a változás irányát is sebességét. Hogy az entitás mit tesz, azaz a változás milyen úton fog megvalósulni, és hogy az entitás hogyan fog viselkedni, azt a rendelkezésre álló erőforrások és az entitás evolúciós mintái határozzák meg.

A fentiektől függ tehát, hogy egy entitás egy kritikus helyzet esetén felvállalja-e a konfliktust, támad vagy védekezik, esetleg együttműködik, avagy inkább elkerüli a konfliktust.

Az evolúció néhány társadalmi vonatkozása: jólét,  szabadság, boldogság, közjó és igazságosság

A fenti fogalmakkal szoktuk a hétköznapi beszédben és a szociológiában leírni a boldog emberek társadalmát. Boldog az a társadalom, ahol az emberek jólétben és szabadon, boldogan élnek, a közjóért (is) dolgoznak és a társadalom velük szemben igazságos.

Ezt valamennyien értjük, de sajnos a megfogalmazás minden eleme szubjektív. Nagyon nehéz lenne ezekre a fogalmakra tudományos állításokat alapozni, mely segítségével a társadalmi folyamatokat modellezni és tervezni lehet. Ehhez sokkal stabilabb és objektív alapok kellenek.

Az evomatika ezeket az alapokat az evolúcióban, annak általános törvényszerűségeiben találta meg. Ezek a törvények az evolúció minden szintjén egyformán működnek, így a fizikai, biológiai és társadalmi evolúcióban is.

A továbbiakban a szubjektív fogalmaknak objektív evolúciós fogalmakat feleltetünk meg, és azt vizsgáljuk, hogy hogyan, milyen elvek alapján lehet a fent említett ideális társadalmat megvalósítani. Azt a társadalmat, ahol az emberek jólétben, szabadon és boldogan élnek, a közjóért (is) dolgoznak és a társadalom velük szemben igazságos.

Jólét

A jólét az erőforrásokkal való ellátottság mértéke. Nagyon alacsony erőforrás-ellátottság esetén az entitás elveszti konzisztenciáját, nem életképes. Megfelelő és folyamatos jólét esetén viszont fejlődni tud, hatékonysága növekszik, evolúciós esélyei növekednek, versenyezni tud és hatalma is lehet, azaz feljuthat az evolúciós piramis csúcsára.

A jólét mérhető (pl. a rendelkezésre álló erőforrások a létminimumhoz szükséges erőforrások aránya).

Szabadság

A szabadság az entitás számára megengedett viselkedési lehetőségek száma. Ha az evolúcióban egy új mutáció nem lehet bármi, nem próbálhat ki „minden lehetőséget” az alkalmazkodásra, akkor a léte és túlélési valószínűsége jelentősen lecsökken. A nagyobb szabadság tehát jó, a szabadság csökkenése viszont rossz az entitás számára.

A szabadság foka mérhető (pl. megengedett lehetőségek/összes lehetőség).

Boldogság

Az evomatikában a kiegyensúlyozottság felel meg a hétköznapi boldogság fogalomnak. A boldogság egy nagyon szubjektív dolog és a legtöbbször kérdőíves, önbevallásos felmérésekkel vizsgálják – de a boldogság objektíven is mérhető. Alacsony stresszhormon (kortizol) szint és magas neurotranszmitter (dopamin- és szerotonin)  szint esetén például egy ember boldognak tekinthető. Más objektív vizsgálatok a boldogságért felelős agyterületek elektromos aktivitását mérik.

Az evomatikában a mentális kategóriák (érzelem, értelem és hit) is erőforrások. A célállapotok és pillanatnyi állapotok értékei közti különbségekből a modellezéshez megelégedettség-értékek képezhetők, ezekből pedig a kiegyensúlyozottság mértéke megállapítható.

Közjó

A „köz” egy csoportos entitás, tehát neki az a jó, ha a hatékonysága és erőforrásainak mennyisége növekszik. A köz akkor is fejlődik, ha egy tagja fejlődik, és a fejlődés hatására bekövetkező erőforrás-nyereség egy részét a (lojális) tag átadja a közösségnek (”adózik”).

Az entitás és a közössége együttesen fejlődik, a folyamat neve koevolúció. Koevolúció esetén az egyik fél fejlődése pozitívan befolyásolja a másik fél fejlődését.

Egy egyedi entitás erőforrás-vesztesége nem csak a saját, hanem a közösség vesztesége is egyben. Az erőforrások egyéni pazarlása tehát társadalmi erőforrás pazarlást  is jelent, társadalmi erőforrás veszteséget okoz. Az erőforrások mennyisége mérhető (pl. pénzben).

Igazságosság

Az igazságosság a rendszer koherenciájának a mértéke. Jelzi a valóságos folyamatok és a mentális modell alapján elvárt folyamatok hasonlóságának mértékét.

Az igazság témakörével leginkább az „igazságtalanság” megjelenésekor kerülünk kapcsolatba, és legtöbbször a nekünk jutó erőforrások mennyiségével/minőségével van problémánk.

Mint már említettük, az evolúció nem más, mint egy hatékonyság növelő erőforrás-menedzsment, erőforrás-koncentrációs folyamat. Egy entitásnak a legfontosabb feladata az erőforrásainak megtartása és növelése. A megtartás a stabilitáshoz kell, a növelés a fejlődéshez. A stabilitás a biztonság, azaz az élet része. Ha erőforrást veszít egy entitás, akkor ezt pótolnia kell, különben életesélyei csökkennek.

Tudományosan is bizonyított tény, hogy az ember genetikusan örökli azt a képességet, hogy megérzi a hátrányos megkülönböztetést és igazságtalannak tartja. A reciprocitás, azaz a viszonosság érzése és a viszonzás hosszú távon szintén evolúciós előnyt jelent.

Egy erőforrás nem kérdőjelezi meg saját maga létezéshez való jogát. Ha nem történik meg a vesztett erőforrásainak pótlása (viszonzása), vagy ha nem részesül demokratikus (a többiekkel azonos) elbánásban, akkor evolúciós hátrányt észlel, igazságtalanságot érez.

Egy kiegyensúlyozott és igazságos társadalomban mindenki a saját hozzájárulása alapján kap erőforrásokat a társadalomtól. Az ábrán ezt az „Igazságvonal” jelzi. Minden szereplő a  45^o-os egyenesen kellene, hogy elhelyezkedjen. Azok, akik a „megérdemeltnél” többet kaptak, azok a felső, zöld tartományba helyezkednek el, azok, akik ennél kevesebbet, azaz a „kizsákmányoltak”, az elégedetlenek a piros tartományban.

A térkép alapján pl. az állam által elpazarolt, valamint az állam (a hatalom) által a néptől jogtalanul elvont erőforrások kiszámíthatók. Az ábra alapján számszerűsíthetők megelégedési és elégedetlenségi adatok is.

A problémák okai

Sportban vagy társasjátékban a játékvezető döntését igazságtalannak érezzük, ha a döntés nem felel meg a játékszabályoknak. Saját akaratunkból csak olyan versenyen szoktunk indulni, ahol a szabályokat igazságosnak tartjuk.  Az élet viszont egy eléggé kegyetlen játéktér. Kénytelenek vagyunk olyan versenyeken is indulni, ahol a szabályok vagy a játékvezető, vagy akár mindkettő igazságtalan.

Az igazságérzettel kapcsolatban a problémák okai a következők szoktak lenni:

1. a szabályok eleve igazságtalanok
2. a szabályok igazságosak, de a résztvevők nem egyformák (nem azonos típusúak), és a különbségeket a rendszer nem tudja vagy nem akarja megfelelően (demokratikusan) kezelni.

Az igazságérzetünket a bennünk lévő mentális modell hozza létre. Ennek kialakításában közreműködnek a biológiai génjeink, a családi kulturális mintáink, a tanult és az általunk létrehozott saját mentális minták.  Ha azt tapasztaljuk, hogy a mentális modellünk nem írja le jól a valóságot (inkoherens), akkor változtatjuk a modellünket, a valóságról alkotott képünket. Kialakul bennünk egy kép a világ játékszabályairól.

Amikor belekerülünk egy szituációba, akkor elképzeljük, modellezzük annak a ránk vonatkozó erőforrás-egyenlegét. Ha ez az egyenleg a valóságban rosszabb, mint a mentális modellezett (átgondolt, átérzett) szituációban, vagy kevesebb erőforrás jut nekünk, mint az azonos típusú (versenytárs) entitásoknak, akkor a helyzetünket igazságtalannak tartjuk. Sokszor előfordul az az eset, hogy a vártnál kevesebb erőforrást kapunk, ezt mi (szubjektíve) igazságtalannak érezzük, pedig a rendszer (objektíve) igazságosan viselkedett.

Még demokratikus szándék esetén is előfordul, hogy a társadalom nem jól ismeri a világot, hogy a kulturális modell nem koherens a valósággal. Ennek az eredménye ilyen esetben a természetes erőforrás-áramlás deformációja, és sok entitás kevesebb erőforrást kap a természetesnél (megérdemeltnél), és a társadalom igazságtalanná válik.

Az evomatikában igazságos az a rendszer, melyben teljesülnek a következő feltételek: Tolerancia, szabadság, demokrácia, viszonosság, arányosság, közelhatás, hierarchia, önzetlenség, megismerhetőség.

Az igazságos rendszer tulajdonságai

Tolerancia

Az Univerzum toleráns. Ez azt jelenti, hogy egy adott tulajdonság midig értékhatárok között működik, nem csak egy adott értéken.

A környezetünk nem mindig (szinte sosem) olyan, mit amilyennek szeretnénk. Ha egy entitás nem eléggé toleráns, akkor nem életképes. Ez fordítva is igaz, ha a környezetünk nem toleráns, akkor mi sem tudunk létezni benne.

Szabadság

A szabadság az entitás számára természetes igény, a változás, döntés és viselkedés szabadságát jelenti. Ha az új mutáció nem lehet bármi, nem próbálhat ki „minden lehetőséget”, akkor a léte és túlélési valószínűsége jelentősen lecsökken. A nagyobb szabadság tehát jó, a túlélési valószínűséget növeli, a szabadság csökkenése viszont rossz az entitás számára.

Demokrácia

Az evomatikában a demokrácia azt jelenti, hogy azonos típusú objektumokat azonos körülmények között azonos hatások érik (lehetőségeik és kötelességeik is azonosak), és ezek hatására azonos módon viselkednek.

Az Univerzumban demokrácia van, és ez a szelekciós esetekben is megnyilvánul. Ez azt jelenti, hogy kiválasztódáskor csak az alkalmazkodáshoz szükséges képességek a típusalkotó tulajdonságok. Ez szükséges az evolúcióhoz, mert csak ily módon választódhat ki a legéletképesebb, legjobb entitás a hasonlóak közül. Ha a „protekció” szerint is kiválasztódás történne, akkor a kiválasztott protezsáltak nem tudnának alkalmazkodni a környezetükhöz, és a faj (az azonos típusú entitások csoportja) kipusztulna. A protekció, a korrupció, az érdemtelen szelekció a rendszer túlélési valószínűségét csökkent. A demokrácia megvalósítása viszont nagyon költséges dolog.

Viszonosság

Ha „A” objektum hat „B”-re, akkor a „B” is hat „A”-ra. Ha „A” erőforrást ad „B”-nek, akkor „B” ezt kell, hogy viszonozza (arányosan) „A”-nak.

Arányosság

Az Univerzumban az arányosság törvénye működik, azaz nagyobb (fejlettebb) objektumnak nagyobb a hatása a környezetére.

Közelhatás

Egy objektum annál nagyobb hatást gyakorol egy másikra, minél közelebb van hozzá (térben, időben, tulajdonságban, relációban).

A mai demokráciák nagy problémája,  hogy a közelhatás nem érvényesül a választásoknál. Mindenki szavazata ugyanannyit ér, függetlenül attól, hogy mennyire ért az adott témához, vagy mennyire érinti közelről. A mai demokráciák eleve nem biztosítják az igazságosságot.

Hierarchia

Egy entitás a fejlődése során elérkezhet egy olyan mérethez, mely felett a hatékonysága, túlélési képessége csökken, ezért a struktúrája megváltozik, hierarchikus szerkezetet vesz fel. A hierarchikus szervezet alrendszereinek vezetői a beosztottakénál több képességgel kell rendelkezniük.

Súlyos tévedés az, hogy a hierarchiát antidemokratikus dolognak tartják sokan. Ha a hierarchia arányossággal, viszonossággal, toleranciával, lojalitással párosul, akkor igazságos.

Önzetlenség

Az önzetlenség hosszú távon ható rendszer-összetartó és stabilizáló erő. Három fő fajtája van, attól függően, hogy felettes, oldalsó vagy alárendelt entitással vagyunk önzetlenek. Ezek az önzetlenség-fajták a következők:

• Lojalitás – felfelé
• Szolidaritás – oldalra
• Gondoskodás – lefelé

Egy entitás csak akkor tud létezni, ha az őt befoglaló entitás is létezik, ezért természetes, hogy a felettes entitásnak erőforrásokat kell juttatni (adózás).
Egy entitás a felettes entitás fennmaradását is támogatja a saját létezésével.

Egy entitás biztonságát növeli, ha mellérendelt szereplői is erőforrásokat tudnak juttatni egymásnak. (Lásd: háromszögek stabilitása),
Egy entitás a mellérendelt entitás és a rendszer fennmaradását is támogatja, ha szolidáris.

Egy utód csak akkor tud létezni, ha az őt létrehozó entitás is gondozza addig, amíg nem lesz önállóan életképes (autonóm).
Egy rendszer igazságosságához szükséges, hogy az entitás gondozza az utódját vagy alárendeltjét.

Megismerhetőség

Ha egy rendszer, egy környezet nem ismerhető meg, akkor nem lehet hozzá alkalmazkodni, azaz nem lehet benne létezni.

Összefoglalás

Az evomatikában igazságos az a rendszer, melyben teljesülnek a következő feltételek:

Tolerancia, szabadság, demokrácia, viszonosság, arányosság, közelhatás, hierarchia, önzetlenség, megismerhetőség.

Zárszó

Ebben a bevezető tanulmányban ismertettük az evolúció legfontosabb általános tulajdonságait, melyek az anyag fejlődésének mindegyik szintjén megjelennek. Isten létezését nem zártuk ki, de a jelenségek magyarázatához nem volt szükségünk egy mindenható létezésének feltételezésére.

Sas Tibor
2025.07.19.