Evomatika

Az evomatika tudománya azt kutatja, hogy egy aktív szereplőkből álló rendszer (legyen ez fizikai, biológiai vagy társadalmi) milyen körülmények között fejlődik, mikor stagnál, mikor fejlődik vissza, esetleg esik szét darabokra.

Ismerve egy rendszer szerkezetét és környezetét, valamint a szereplők közti kölcsönhatásokat, a rendszer viselkedése valószínűsíthető. Megmondható, hogy a rendszer hogyan viselkedik, azaz

• milyen folyamatok,
• mikor
• milyen valószínűséggel

következnek be. Az evomatikai számítások végeredményei az evogramok, melyek hasonlóak a meteorológiában használatos meteogramokhoz. (A meteogram megmutatja, hogy milyen időjárási események lehetségesek egy adott időtartományban és milyen valószínűséggel.)

Az evogram megmutatja, hogy milyen evolúciós események lehetségesek egy adott időtartományban és milyen valószínűséggel.

Hogy az előrejelzés kiszámítható legyen, a következő 6 lépésre van szükség:

1. meg kell ismerni a rendszer struktúráját,
2. el kell készíteni az evomatikai modelljét,
3. meg kell határozni a környezet paramétereit,
4. meg kell állapítani a szereplők állapotát,
5. meg kell határozni a szereplők közti erőhatásokat.
6. Ezek ismeretében felállítható az evomatikai téregyenlet, mely szolgáltatni képes a kívánt előrejelzést.

Ez a folyamat első látásra bonyolultnak tűnhet, de helyzetünket megkönnyíti az, hogy az Univerzum viszonylag egyszerű és azonos elvű struktúrákból építkezik.

Az Univerzum és az Evolúció egyszerűsége

Mi történik?

Van a külvilág, és annak destruktív folyamata. Minden összetett dolgot szét akar szedni és atomizálni. Ez a mindenre kiterjedő folyamat az entrópia.

Ezzel szemben van az entitás, és annak konstruktív folyamata. Az entitás létezni akar sokáig, ezért meg akarja tartani és fejleszteni a saját struktúráját.

Miért történik?

Ezt nem tudjuk mindig egészen pontosan megmondani. Az anyagnak, az anyagi világnak ez a tulajdonsága. Az anyag ilyen. Ha lehet, minden entitás kapcsolódni akar, „társat keres”, belső kötési energiáját növelni akarja, de a felesleges, szabad energiáját le akarja adni, szabadulni akar tőle.

Hogyan történik?

A fent említett destruktív és konstruktív folyamatok integrálódnak egy egységes evolúciós folyamatba, egy evolúciós spirálba, melyben Tézis, Antitézis, Szintézis és Kilépés (ciklusváltási) fázisok egymásutáni ciklusai (a TASK dialektika ciklusai) zajlanak le.

Az élet az evolúció zenéje (MuSIC). A Mutáció, Szelekció, Integráció, Krízis fázisai igazi TASK dialektika rendszert alkotnak.

Tézis:                  Mutáció – új dolgok, egy sokaság jön létre. Az entitás végzi.

Antitézis:           Szelekció – a sokaság száma csökken, megmaradnak az életképesek.
A környezet végzi.

Szintézis:           Integráció – a megmaradtakat az evolúció beintegrálja a rendszerbe.
Új, integrált entitások jönnek létre anélkül, hogy a komponens entitások száma növekedne. Az entitás és a környezet együttesen végzi.

Kilépés:              Krízis – A világ változik, az előző megoldás már nem kielégítő: új megoldásra van szükség, az erőforrásokat fel kell szabadítani és újból felhasználni, „reciklálni”.
A környezet végzi.

Milyen törvények szerint?

Ha alaposan megvizsgáljuk az Univerzumot, akkor van egy törvénye, a Kiegyenlítődés törvény, melyet nevezhetnénk akár a Biztonság Törvényének is.

Mint mondtuk, az entrópia mindent egyformává akar tenni. Ahol különbségek vannak, ott viszont előbb-utóbb beindul egy kiegyenlítődési folyamat. Minden „kinullázódik”. Minden igény kielégítésre kerül.

Az egyformaság biztonságot jelent, a gömb forma sérthetetlenséget, a külvilág nem tud mibe belekapaszkodni.

A semlegesség hosszú életet és sérthetetlenséget jelent. Az egyformaság egy csoportos entitáson belül megvéd a belső megkülönböztetéstől, kirekesztéstől, de egy külső ellenség sem téged fog kiszemelni prédának, hiszen beleolvadsz a tömegbe.

A hatékonyság is egyformaság esetén a legnagyobb: ha minden egyforma, akkor mindenhol elég egyetlen módszer a dolgok kezelésére.

Valójában egyetlen törvény van, és az „egyetlenségét” a rekurzivitás biztosítja. Kívül is és belül is ugyanazok az algoritmusok és struktúrák működnek.

Végső soron az egyetlen, univerzális törvényt akárhogyan is nevezzük (Entrópia, Kiegyenlítődés, Egyformaság, Szimmetria, Hatékonyság, Biztonság, Semlegesség, Stabilitás Törvény) ugyanazt a jelenséget jelenti: az univerzum egyetlen törvényét.

Egyenszilárdság

Ha egy rendszer egyenszilárdságú, akkor benne minden kapacitásnak megfelelő a terhelése, és minden igény megfelelően van kielégítve.

A külső kihívásokkal szembeni biztonságot, védelmet, hatékonyságot az egyformaság, a semlegesség biztosítja.
A belső kihívásokkal szembeni biztonságot, védelmet, hatékonyságot az egyenszilárdság, a semlegesség biztosítja. Valószínűleg a belső egyenszilárdságot nevezik mindenhol boldogságnak.

Optimális, ideális és megfelelő állapotok

Az optimális szót nagyon sokszor, és sok értelemben használjuk.

Az evomatikában az „abszolút legjobb” dolgot, a matematikailag optimális értéket ideálisnak nevezzük.

Egy adott helyzetben a szituációban az entitás szempontjából elérhető legjobb megoldást optimálisnak nevezzük.

Az evolúció a megfelelő megoldásokat preferálja. Nem az optimális és nem az ideális megoldást hagyja csak életben. Az evolúció az első „megfelelő” megoldást már elfogadja, azt, ami már elég jó, ami már használható, ami már működik az adott környezetben.

Statikus és dinamikus állapotok

Kérdés: a TASK dialektika alkalmazható-e saját magára? Dialektikus-e a dialektika?

A válasz határozott igen. A statikus dolgok azok, amik nem dialektikusak, a dinamikus dolgok dialektikusak. Ebből következik, hogy valójában statikus dolgok nem lehetségesek, csak dinamikusak. Azaz minden mozog. Minden változik. Minden dolog folyamat – csak lehet, hogy ez egy alsóbb szinten valósul meg. Kívülről statikusnak látjuk, de belülről viszont folyamatosan mozog. Ha a víz nem hullámzik, akkor a folyót is és a tavat is állóvíznek látjuk, pedig a folyóban a víz mozog, a tóban meg nem.

Létezik szintézis, amikor valami egyszerre statikus is és dinamikus is? Igen, ez pedig a hullám vagy folyamat. Ez a két dolog nem más, mint a változások állandósága. Vagy az állandóságok változása.

Van e K fázis ebben a dialektikus jelenségben? Igen: az a fázis (sokszor csak pillanat), amikor eldől, hogy az anyag statikus vagy dinamikus lesz-e. A kvantumfizikában ezt a fázist „kísérletnek” mondják: ekkor dől el, ettől függ, hogy az anyag tömeggel rendelkező statikus tulajdonságot, vagy hullámra jellemző dinamikus tulajdonságot mutat.

A statikus stabilitás a mennyiséggel, a dinamikus stabilitás a minőséggel (rendezettséggel, információ-tartalommal) van kapcsolatban.

A rendszerek struktúrája

Funkcionalitás

A folyamatosan működő (perzisztens) rendszerekben olyan komponenseket, objektumokat találunk, melyek konkrét feladatokat oldanak meg a rendszeren belül, konkrét funkciókat látnak el. Konkrét szerepük, funkciójuk van – akár egyszerre több is.

A fejlődés úgy történik, hogy először egyre hatékonyabb objektum-változatok kerülnek egy adott funkcionális helyre, szerepbe. Amikor ezzel a módszerrel a hatékonyság már ne javítható, akkor a rendszer struktúrája módosul, és más stratégia szerint új funkciókkal és az ezeket megvalósító objektumokkal folytatódik a fejlődés.

A funkciók a szerepek, az objektumok a szereplők. Először a szereplők csak erősödnek (extenzív fejlődés), később minőségileg jobb szereplők kerülnek a szerepekbe (intenzív fejlődés), de ha a szerző átírja a szövegkönyvet, hogy a darab a közönségnek jobban megfeleljen, akkor a szerepek is jelentősen megváltoznak (evolúciós fejlődés).

Modulrendszer

Az Univerzumban az anyag folyamatosan szerveződik évmilliárdok óta, Érdekessége, hogy ez nem össze-vissza történik, hanem egy elég jól összeállított szabályrendszer szerint, többszintű rekurzív modulrendszert alkotva. Kevés építőelemből, kevés szabály szerint, de több szinten építkezik az evolúció.

Entitások

Minden szerveződött dolog (entitás) négy modulból áll: tárolóból, tartalomból, az őket összerendező kontroll modulból és a reprodukciót jelentő folytonosság modulból. Ezek az entitások bizonyos szempontból elég stabil struktúrák, nem csak egymilliomod másodpercig léteznek általában. Ezt a struktúrát az evomatikában 4C struktúraként emlegetjük (Container, Content, Control, Continuity).

Az entitások lehetnek egyéniek vagy csoportosak. A fejlettségi szentjeiknek megfelelően megkülönböztetünk fizikai, biológiai, humán és mesterséges (AI) entitásokat.

Egy entitás működése egyszerű: van egy célja, ennek elérése érdekében erőforrásokat használ fel inputként, outputja pedig azok a dolgok, amire az életéhez szükség van, ezek a nedek. Egy ned lehet bármi, ami az entitás szükségletét kielégíti: az atomnak egy elektron, egy növénynek a tápoldat, egy embernek a fagylalt, egy jó könyv, egy simogatás vagy kellemes meleg a lakásban.  Egy ilyen működést megvalósító elvi alap-struktúra az evocella.

Erőforrások

Az entitás működése során a tartalom az, ami a létfolyamatokat, a metabolizmust biztosítja. A működéshez alapvetően 6 dologra van szükség: térre, időre, anyagra, energiára, adatra, műveletre. Ezek a dolgok az evomatika alapdimenziói. Minden erőforrás ezekből a komponensekből épül fel. A metabolizmus képes regenerálni az entitás tárolóját is és fenntartani egy nagyjából állandó struktúrát, állapotot, azaz az életképességet. Látjuk tehát, hogy a létezéshez nem csak energia kell, hanem egyéb dolgok is. Az viszont kritikus körülmény, hogy minden változáshoz és változtatáshoz energia szükséges.

Kategóriák és alrendszerek

A világ objektumai összetettek, sokdimenziósak, többféle komponensből állnak. Minden összetett típusnak (kategóriának) saját tulajdonságai vannak. Egy szervezetben egy adott típusú erőforrás (kategória) kezelésére általában egy külön alrendszer szolgál (idegrendszer, nyirokrendszer, telefonhálózat, élelmiszer-kereskedelem stb.)

Evolúciós erők

Az evolúcióban fellépő erők igazodnak az entitások életében és fejlődésében betöltött funkcióikhoz.

Az evolúciós erők típusai:

• Erős – általában az entitások tárolóját, falát (container) összetartó és változtató erők.
• Közepes – a tartalmat (content) mozgató erők.
• Gyenge – a vezérléshez (control) szükséges erők.
• Finom – ez nagyon gyenge, a kohézió és a folyamatosság megtartásához szükséges erő.

Ez a felosztás nem csak az elemi részecskék világában igaz, hanem a mindennapi életben is. Gondoljunk csak egy lakóházra és annak építésére, vagy zöldség-gyümölcs tárolására és otthoni feldolgozására vagy főzésére. Ha a tartalom mozgásához, megváltoztatásához nagyon sok erő kellene, akkor ez szétvetheti a tároló falát. A túl nagy összetartó erő ellenben meggátolná az funkcionális működéshez szükséges metabolikus folyamatokat.

Erők mindig állapotkülönbségek miatt lépnek fel, melynek hatására kiegyenlítő folyamatok indulnak el a kialakult feszültség megszüntetésére. Ennek lefolyása, mértéke függ a rendszer, a közeg toleranciájától, ellenállási, csillapítási készségétől és tehetetlenségétől, mely a gyors változást nem engedi meg, és hatás-késleltetést és/vagy limitálást is okoz.

Tolerancia

Hogy egy rendszer mennyire képes ellenállni a környezeti kihívásoknak, vagy mikor történik valami változás benne, az nagyban függ a rendszer toleranciájától, azaz tűrőképességétől. Sokszor a hatás nem éri el az entitás hatásküszöbét, azaz észre sem veszi azt, máskor a hatás mértéke tönkreteszi az entitás funkcionalitását.

 

Szelekció

Az entitások az evolúcióban az átlagosnál kisebb vagy nagyobb környezeti hatás esetén is működnek, azaz toleránsak, de hatásfokuk, sikerük nagyban függ attól, hogy mennyire szélsőséges a hatás, ami éri őket. Ha a tűrőképességük nagy, akkor sokan túlélik a kihívásokat. A kevésbé toleránsak az adott környezetben kipusztulnak.

A szelekció nem jelenti feltétlenül azt, hogy az entitások tudatosan, szándékosan alkalmazkodnak a környezetükhöz. A fizikai, biológiai mutációk véletlenszerűek, és a genetikai (általánosan: evolúciós) mintákkal rendelkező entitások közül az a faj marad fent, melynek egyedei örökölték a túléléshez szükséges toleráns géneket (mintákat) és tulajdonságokat.

Evolúciós minták

A minták szerepe az evolúcióban kiemelkedő fontosságú, mert a minták használata nagyon hatékony. Nem kell mindent nulláról kezdve, újból létrehozni. A mintákban tárgyiasul az idő, mint a létrehozásukhoz szükséges erőforrás statikus, az evolúciós folyamat során kumulált megtestesülése.

A fizikai világban a számunkra legismertebb és legfontosabb minták az atomok, a molekulák és a makroszkopikus tárgyak prototípusai.

A biológiai szinten, az élővilágban a legfontosabb minták a genetikus mintázatok, a DNS és RNS.

A humán szinten a legfontosabb evolúciós minták a mentális világban a gondolatok, az érzelmek, a társadalomban pedig a szokások, szabályok, törvények.

Koherencia és inkoherencia

A koherencia azt mutatja meg, hogy egy entitás viselkedése mennyire áll összhangban a világ alapvető törvényeivel. Minél magasabb a koherencia, annál stabilabb, kiszámíthatóbb és „fizikaszerűbb” a működés.

Az inkoherencia ezzel szemben a törvényektől, a realitástól, a valós környezettől való eltérést (tévedést, megtévesztést, csalást) jelenti, ami nem feltétlenül hiba: éppen ez teszi lehetővé az alkalmazkodást, a tanulást és az új megoldások megjelenését.

Ez a fogalom azért fontos, mert segít megérteni a különbséget a fizikai, biológiai és humán rendszerek között. A fizikai világ erősen koherens, a biológia közepesen, míg az emberi viselkedés gyakran gyengén koherens – cserébe viszont sokkal szabadabb és változatosabb.

Entitásvektor

Az entitásvektor azt írja le, hogy egy entitás viselkedését milyen mértékben határozzák meg fizikai, biológiai és mentális tényezők. Ez egy háromdimenziós vektor (𝐞 = (P, B, M)), amelynek hossza 1, így csak az arányokat, azaz a „karaktert” mutatja meg.

Ez a fogalom azért fontos, mert megmutatja, hogy egy adott rendszer „milyen természetű”, milyen karakterisztikájú: inkább fizikai, inkább biológiai vagy inkább mentális. Így egységes módon lehet leírni nagyon különböző dolgokat – egy kő mozgásától kezdve egy élőlény viselkedésén át egészen az emberi döntésekkel megvalósított folyamatokig.

Az evolúció fejlődési szintjei

Az evomatikában az entitások evolúciós képességei alapján osztályozunk. Mint látni fogjuk, ez valójában a jelen, múlt és jövő figyelembevételének képességét jelenti a pillanatnyi viselkedésben. Ezek alapján megkülönböztetünk fizikai, biológiai és kulturális szintet. Mindegyik szint további alszintekre bontható. A kulturális szintet társadalmi vagy humán szintnek is szoktuk nevezni.

Fizikai szint

A fizikai szinten minden esetben az adott pillanatnyi állapotok és erőviszonyok határozzák meg a rendszer és az entitás viselkedését. Ok-okozati összefüggések érvényesek a fizikai törvényeken belül. A hatásoknak van visszahatása, az objektumok viselkedése teljesen koherens (ha egy üvegpoharat leejtünk, akkor ez a leejtett pohár törik össze, és nem az a pohár, amelyik a konyhaszekrényben van). A viselkedés teljesen koherens a fizika törvényeivel, teljesen valóságos.

Fizikai szinten az entitás viselkedését csak a jelen határozza meg.

Biológiai szint

Biológiai szinten megjelennek az „emlékezés” objektumai, és megjelennek a gének. A gének képviselik a múltat, és sűrítik magukba a múlt fejlődési sikereit és sikeres entitásainak jellemzőit. A gének evolúciós minták, a múlt evolúciós eredményeinek továbbadható és hasznosítható hordozói.

Biológiai szinten az entitás pillanatnyi viselkedését tehát nem csak a jelen, hanem a múlt eseményei is befolyásolják.

Kulturális szint

A mentális modellezés, a gondolkodás és tervezés megjelenésével a pillanatnyi viselkedést már nem csak a múlt és a jelen, hanem a jövő is befolyásolja. Ekkor ugyanis létezik egy mentális modell, melyben a való világ működését szimulálni tudjuk, és elő tudjuk állítani a várható jövő mentális reprezentánsát. Ez alapján tervezni tudunk. Pillanatnyi cselekedetünket, viselkedésünket így már az is befolyásolja, hogy ez a virtuális kép jó vagy rossz, azaz növeli vagy csökkenti a túlélési valószínűségünket. Gyakran előfordul, hogy az így előállított jövőkép nem egyezik meg a majd ténylegesen előálló jövőbeli állapottal (ilyen az, amikor melléütünk a teniszlabdának, vagy rossz villamosra szállunk). Ebben az esetben a modellezett, elképzelt jövő és a valóságos jövő között inkoherencia lép fel, mely evolúciós sikerünk valószínűségét csökkenti.

Kulturális szinten az entitás pillanatnyi viselkedését nem csak a jelen, hanem a megtörtént múlt és az elképzelt jövő várható eseményei is befolyásolják.

Az evomatikai rendszermodell

Az Univerzumban sok világ található, es egy adott világban sok rendszer. Egy evolúciós rendszer áll egy (vagy több) környezetből, a környezetekben entitások és erőforrások lehetnek. A könnyű modellezhetőség kedvéért az evomatika (ha a vizsgálat megengedi) a potenciális társakat, partnereket, szövetségeseket, versenytársakat egyetlen csoportos entitássá, társadalommá vonja össze. Alapesetben tehát egy adott világban modellezünk:

Rendszer = Környezet + Entitás + Társadalom.

 

Erőforrások mindenhol lehetnek: a környezetben, az entitásnál vagy a társadalomnál. Az evolúciós kihívásokra az entitások különböző válaszokat adnak, különbözőképpen viselkednek.

Életcél

Minden entitást, kimondva vagy kimondatlanul az élteti, hogy minél hosszabb ideig létezzen és lehetőleg minél nagyobb hatást gyakorolhasson a környezetére. Ehhez a sok hatáshoz energiára, erőforrásra van szüksége. Komoly probléma, ha a szükséges időpontban nem áll rendelkezésre a szükséges mennyiségű és minőségű erőforrás. Ez pedig elég sűrűn előfordul, mert a környezetben elfogy a szabad erőforrás, és ráadásul még a versenytársakkal (a társadalommal is) meg kell érte küzdeni.

Az entitásokat hajtja belülről egy éltető, működtető program, a GEA (General Evolutionary Algorithm). Az algoritmus tudja, hogy mi a „jó” az entitásnak, azaz milyen jelenség/tevékenység növeli a túlélése valószínűségét. És ennek érdekében az entitás el is követ mindent. Keresi és időnként létre is hozza a „jó” szituációkat, és kerüli azt, ami neki „rossz”.

Affekció és effekció

Az evomatika alapvető megkülönböztetést tesz az affekció és az effekció között. A két fogalom nem pszichológiai, nem kulturális és nem metaforikus eredetű, hanem általános rendszerelv, amely fizikai, biológiai, technikai és kulturális szinteken egyaránt érvényes.

Az affekció az evomatikában az erős kölcsönhatás megfelelője. Fizikai értelemben ez az erő, amely közvetlenül képes állapotváltozást előidézni: mozgást, megszakítást, leállást, eltávolodást vagy közeledést. Az affekció nem optimalizál, nem mérlegel és nem számol; küszöbös és kényszerítő jellegű. Funkciója a túlélés biztosítása: megakadályozza, hogy az entitás olyan tartományba lépjen, ahonnan nincs visszatérés. Emiatt konfliktus esetén az affekció mindig felülírja az effekciót.

Az affekció forrása az affektív értékelés, amely egy objektumot, eseményt vagy más entitást jó, rossz, ambivalens vagy közömbös minősítéssel lát el. Ez a minősítés nem cselekvés, hanem valencia, amely meghatározza az affekció irányát és erősségét. (Vonzás, taszítás távolságtartás, közömbösség). Az affektív értékelés önmagában még nem határozza meg a konkrét viselkedést, de módosítja az entitás teljes SCOPE-profilját, amikor az adott kapcsolatban és szituációban működik.

Az effekció ezzel szemben gyenge kölcsönhatás. Nem erőt fejt ki, hanem strukturál. Az effekció a gondolkodás, a mentális modellezés, a szabályok, kényszerek és logikai viszonyok tartománya. Funkciója a kontroll, az erőforrás-elosztás, a hatékonyság optimalizálása: azt vizsgálja, hogy egy adott helyzetben mi hasznos, káros, semleges vagy érdektelen a rendszer szempontjából. Az effektív értékelés lassabb, modellfüggő, és feltételezi, hogy a rendszer működőképes marad.

Általános törvény, hogy az affekció elsőbbséget élvez az effekcióval szemben. Társadalmi szinten ez azt jelenti, hogy az érzelemnek nagyobb szerepe van, mint a racionalitásnak. Ennek oka nem értékválasztás, hanem logikai szükségszerűség: hatékonyság csak létező, működő rendszerben értelmezhető, míg a túlélés nem igényel optimalitást. Ez a szabály érvényes egy gép túlmelegedés-védelmében, egy élőlény fájdalomreakciójában és egy emberi döntésben egyaránt.

Az affektív–effektív kettősség nem egyetlen szint sajátja, hanem az evolúció minden rétegében megjelenő alapmintázat. A különböző szinteken más formát ölt, más nyelven írható le, de a funkciója azonos marad: az affektív réteg a túlélést, az effektív réteg a hatékonyságot szolgálja. A viselkedés mindig e kettő dinamikus együttműködéséből és konfliktusából születik.

Mennyiség és minőség

Az evolúció minden szintjén megnyilvánul a mennyiség-minőség kettőssége. Az előző fejezet túlélés-hatékonyság relációban is ez látható. Egyszerűen szólva, a „nagyobb”, tehát erősebb, nehezebb objektum az sok esetben a védelmet, biztonságot jelenti, még a hatékonyság a nagyobb minőség jellemzője. Egy dolog minősége végső soron az egységnyi dologra vonatkozó mennyiség sűrűségét (komponens, anyag, esemény sűrűségét) jelenti.

Az, hogy egy entitás az adott erőforrásait a mennyiség növelésére vagy a minőség fokozására fordítja-e, az mindig az adott szituációtól függ.

Életképesség

Ahhoz, hogy egy bármely entitás, akár egy fizikai entitás is folyamatosan létezni tujon, ahhoz szükségesek a következő képességek:

stabilitás, kooperáció, rendezettség, erő, hatásszándék

angol mozaikszóval SCOPE (Stability, Cooperativity, Order, Power, Emanence).

A kooperáció külső visszacsatolást, a rend belső visszacsatolást is feltételez.

A biológiai entitásoknak ezen kívül még kell tudniuk szaporodniuk (REplication) és a kulturális entitásoknak (embereknek, társadalmaknak) Mentális Modellezési (MM) képességekkel (összesen SCOPE-REMM) is rendelkezniük kell.

Az entitás közvetett célja tehát ezeknek a tulajdonságoknak, képességeknek a megfelelő szinten tartása.

Versenyképesség

A verseny akkor jelenik meg, amikor a SCOPE elemei nem önmagukban, hanem egymáshoz viszonyítva, entitások versenyében kezdenek működni. Ez az a pont, ahol az abszolút jellemzők arányokká válnak.

Két alapvető hányados jelenik meg. Az Order (O) és a Power (P) együtt önmagában még nem mond sokat. Az evolúció számára az a döntő kérdés: Mennyi rendezettség hozható létre adott erőráfordítással? Ezért az evomatika a hatékonyságot arányként értelmezi:

Efficiency ≈ O / P

• magas P, alacsony O → pazarlás (sok erőforrás, rossz minőségű output)
• alacsony P, magas O → fejlett, intelligens működés (kevés erőforrással jó menőségű output)

A hatékonyság tehát nem abszolút mennyiség, hanem minőség–mennyiség viszony. Ez az a pont, ahol a létezés átcsap teljesítménnyé.

Hasonló módon az Emanation (E) és a Cooperation (C) sem önmagukban értelmezendők a verseny szintjén. A döntő kérdés itt: Mennyire tud egy rendszer kifelé hatni mások rovására vagy mellett, és ezt mennyire támasztja alá kooperáció és együttműködési készség?

Aggressiveness  =  E / C

• magas E, alacsony C → destruktív agresszió
• magas E, magas C → kooperatív expanzió
• alacsony E, magas C → segítőkészség, áldozat-hozatali készség

Az agresszivitás kizárólag külső reláció: csak más létezők jelenlétében értelmezhető. A fenti arányok és átmenetek eredményeként a SCOPE öt abszolút jellemzője három relációs invariánsba sűrűsödik:

ACE = Aggressiveness – Coherence – Efficiency

• A – Aggressiveness (E / C)
  Külső reláció: kifelé irányulás más rendszerekhez viszonyítva.
• C – Coherence (∫S)
  Belső reláció: az egyenszilárdság, a stabilitás integrált formája.
• E – Efficiency (O / P)
  Hatékonyság: belső erőforrások külső hatássá alakítása, és külső erőforrások belső struktúrává konvertálása. Határreláció is egyben

Az ACE már nem létezési feltétel, hanem versenykarakter.

 

Karakter

Az életképesség karakter (vagy karakterisztika, vagy személyiség) egy entitásnak (egyedinek is, csoportosnak is) a jellemzője, mely a SCOPE-REMM tulajdonságok súlyozott és normált vektoriális értéke. Azt mutatja meg, hogy melyik tulajdonságok a dominánsak és milyen mértékben (milyen súllyal) játszanak szerepet az entitás viselkedésének kialakításában. Vannak stabilitásközpontú (S) entitások, vannak, akik nyitottabbak a kooperációra mint mások, vannak, akik/amik minőségre (O) törekednek, míg mások inkább erőcentrikusak (P). Vannak, akik jelentős befolyásra törekednek (nagy E), és vannak, akik inkább magukkal foglalkoznak (kis E).

A versenykarakter az előző fejezet ACE jellemzőiből áll össze.

Az evocella

Egy entitás sikere és egy rendszer folyamata az erőforrások elosztásától, raktározásától, feldolgozásától és cseréjétől függ. Az erőforrások kezelésének modellje az evomatikában az evocella. Működés-modellezés esetén az entitások helyére egy evocellát helyezünk el, mely az entitás erőforrás-menedzsmentjét reprezentálja.

A működő evolúciós rendszerek modulárisak, és az entitások valójában nem egy darab evocellából, hanem azok moduláris rendszeréből állnak, de az eredő működés egyetlen evocellával is reprezentálható. Az evocellák képesek szabályozott input és output műveletekre, végeznek belső feldolgozást és tárolást, és védi őket egy burok, egy fal, mely egyúttal össze is tartja a sejt komponenseit. A funkciókat a TOPICS mozaikszó betűi jelentik (Tectum, Output, Processing, Input, Control, Storage).

Fejlődési elvek

Ha ügyesen gazdálkodik egy entitás az erőforrásaival, akkor elég sokáig tud élni és elég sokáig tud hatni a környezetére, azaz tud alkalmazkodni, változni és változtatni. Meg tud szabadulni a felesleges erőforrásaitól, de rendelkezni is tud egy minimális tartalékkal probléma esetére.

Az együttműködés és integráció egy jó eszköz a szükséges erőforrások minimalizálására, mert „könnyebben megy együtt”, mint külön-külön.

Egy entitás több komponensből áll, ezeket kötési erőforrások, a kötési energia tartják össze, mely energia a külvilág és a versenytársak számára eléggé csábító zsákmány. Nem csoda, hogy mindent megtesznek a megszerzése érdekében, mely a megtámadott entitás számára akár végzetes is lehet. A külvilág támadása folyamatos (entrópia).

Fejlődési korlátok

Egy entitás, mely adott erőforrásokkal (térrel, idővel, anyagmennyiséggel stb.) rendelkezik nem gyakorolhat akármekkora hatást a környezetére, hanem csak

Hatás = (tér*idő) * (anyag*energia) * (adat*művelet)*(mennyiség*minőség)

mértékűt.

Adott térben és idő alatt az entitás által felvehető erőforrások, hatásmennyiség is hasonló korlátokba ütközik. A túlélés, az evolúciós siker az entitás erőforrás-gazdálkodási képességtől és a környezet terhelhetőségétől, kapacitásától függ.

Ha valamelyik erőforrásból a környezetben hiány van, akkor az entitás ezt más dimenzióból próbálja pótolni. Ha nincs elég erőforrás belül, akkor terjeszkedés, hódítás a következmény.  Ha egy adott funkcióhoz nincs elegendő nagyságú energia (kapacitás), akkor a műveletek tovább tartanak. Ha nincs elegendő jó minőségű erőforrás egy feladat elvégzéséhez, akkor a rosszabbakból növeljük a mennyiséget stb.

Dialektika

A fenti esetekben is látott négyfázisú struktúra nagyon gyakori az Univerzumban:

• Tézis: valami,
• Antitézis: valaminek a komplementere,
• Szintézis: a kettő együtt, integrált előnyök, szinergia
• Kilépés egyik sem, nem értelmezhető, változás állapot.

Ez egy dialektikus fogalmi, osztályozási, viselkedési és tulajdonságrendszert alkot. Neve: TASK dialektika. Az ivólé is lehet hideg, meleg, langyos normál állapotban, kivéve, ha elgőzölög vagy megfagy: ebben a két kivételes állapotban az ivólé italként nehezen definiálható. Az evomatikai Univerzumban minden dolog TASK dialektika szerinti.

Egy felsorolás, kategorizálás az evomatikában tetszőlegesen, szubjektív módon nem megengedett, kötelező TASK alapon vagy funkcionalitás alapon osztályozni. (Ez azt jelenti, hogy az evomatikai rendszer számára csak az az információ, ami valamilyen reakciót vált ki a rendszerben.)

Evolúciós spirál

Az evolúciós fejlődés egy spirális fejlődés, melynek minden emelkedési ciklusa egy négyfázisú, TASK dialektika szerint lezajló folyamat, melynek vége a K (Kilépés) fázis. Ez egy átmeneti fázis, ahol eldől az, hogy a fejlődés

• folytatódik a következő spirális T ciklussal.
• visszaesik valamelyik előző T, A, S fázisba vagy
• a teljes fejlődési spirál megszűnik.

Az utóbbi esetben a rendszer erőforrásai és kötései, kötési energiái felszabadulnak, és előáll az evoplazma állapot, vagy szélső esetben egyetlen, összeforrott monolitként fejezi be a rendszer az életét. Sokszor a rendszer egy evoplazma magból (kernel) indul, nem a Tézis fázisból.

Extentek: felcserélhető dimenziók

A jelenségek jól körülhatárolhatóan térben és időben játszódnak le. A tér és az idő erőforrások egymásba átalakíthatók (pl. kisebb raktár esetén nagyobb forgási sebességgel ugyanazon átbocsátóképesség érhető el), ezért jogos őket egy közös néven nevezni: ez a tér-idő sík vagy tér-idő extent. Ez alkotja a virtuális tárolót.

Ebben a tárolóban anyag-energia folyamatok játszódnak le, ez az anyag(tömeg)-energia extent, vagy anyag-energia sík. Ez a két dimenzió szintén egymásba alakítható és sokszor egymással helyettesíthető.  (Nagyobb tömegű kalapáccsal kisebb saját-erővel kell ütni a szög beverésekor, széntüzelésű mozdonyok helyett elektromos mozdonyok járnak stb.).

Minden térbeli és/vagy időbeli struktúra létrehozásához szükség van információra.  Ez az erőforrás-sík az információ extent vagy adat-művelet extent. Egy adott feladat szempontjából e kettő sokszor helyettesítheti egymást. Ha van például nyomtatott szorzótáblánk, akkor nem kell sok szorzási műveletet elvégeznünk egy adott számítás-sorozat elvégzésekor.

Egy normális tárgyat három állapota jellemez, a 3 extentje, a maga 6 dimenziójával: hol van és mikor; miből van és mennyi az energiája; milyen részekből áll és milyen folyamatai és tulajdonságai vannak, azaz mi a struktúrája.

A mennyiségek evomatikai értelmezése

A Környezet és a Társadalom is egy-egy entitás, tehát jellemzőik az előbbiekben megismert entitás-paraméterekkel jellemezhetők. A paraméterek értékét, az objektumok állapotát az evomatikában egy relatív skálával értékeljük:

0            alulcsordulás, underflow           (nem funkcionál)

1,2,3     átlag alatti                                      (funkcionál)

4,5,6     átlagos                                            (funkcionál)

7,8,9     átlag fölötti                                    (funkcionál)

10          túlcsordulás, overflow               (nem funkcionál)

Az „5-ös” referenciaérték például nem abszolút, hanem egyensúlyi állapotot jelöl. Ettől lefelé és felfelé eltérve már minőségi változás indul meg, végső esetben K-eseményhez vezetve.

A fenti sávok és értelmezésük nem „ad-hoc” kategorizálás: ténylegesen eltérő viselkedésűek és eltérő kezelést igényelnek a fenti tolerancia- vagy állapot-sávok. (Például veszélyt okoznak vagy veszélynek vannak kitéve azok az entitások, melyeknek bizonyos értékei túl nagyok vagy túl kicsik. Viselkedés szempontjából a köztes tolerancia-értékek általában közömbösek, csak valamelyik határ átlépése jelent szükséges reakciót.

A szereplők állapotai

Az entitások állapotait többdimenziós állapotvektorokkal modellezzük. Többféle állapotot tartunk nyilván:

Pillanatnyi állapot         – állapot a vizsgálat időpontjában

Megfelelési állapot        – állapot, mely szükséges (lenne) a környezeti kihívásra történő megfelelés miatt

Kezdeti állapot               – a nulla vagy kiindulási/reset állapot

Célállapot                       – amit az entitás el akar érni

Képességi állapot          – amire az entitás maximálisan képes

Egy szereplő állapota az őt ért hatás miatt változik meg, az új állapotvektora:

Új állapot = előző állapot vektor + hatásvektor

A szereplők közti erőhatások

Az evomatikában a Forrás objektum (Source) állapotának megváltozása (Action) mindig egy hatás-továbbító objektumon (Medium) keresztül hat Rendeltetés (Destination) objektumra, mely módosított (szűrt, tompított, torzított) hatás a Rendeltetési objektumból valamilyen reakciót (Reaction) vált ki – amennyiben a hatás eléri a Rendeltetés érzékenységi küszöbét. Ekkor a Rendeltetés objektum állapota megváltozik.

Minőségi változás csak akkor történik, ha a hatás erőssége nagyobb, mint a Rendeltetés tűrőképessége (Tolerancy).

Az evomatikai téregyenlet (Sas-egyenlet)

Most már minden fontos fogalmunk megvan az egyenlet jelentésének megértéséhez. A Sas-egyenlet így néz ki:

Elsőre ijesztőnek tűnhet, de valójában nagyon egyszerű a jelentése. Mit mond ki ez az egyenlet?

Tartalmilag ezt jelenti: az evolúció egy szituációjában egy entitásnak sokféle viselkedése lehetséges, és minden viselkedésnek minden időpillanatban van egy valószínűsége. Ez a valószínűség attól függően változik, hogy milyen belső és külső hatások érik az entitást és környezetét a vizsgált időszak alatt. Létezik a hatásnak egy legkisebb, minimális egysége (evokvantum), mely alatt nem történik változás, azaz a hatás kvantált.

Az egyenlet kimenetele az az adathalmaz, (valószínűség halmaz), mely az evogram görbéin (lásd fent) látható.